Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Visszafoghatja magyarországi beruházásait a BMW és a Daimler gyenge üzleti eredményeik miatt- olvasható egy német üzleti lapban. A portál szerint aBMW már intenzív tárgyalásokat folytat a debreceni beruházás jövőjéről, míg a Daimler már meg is állította a kecskeméti Mercedes üzem bővítését. Rövidtávon megállhat az albérletárak emelkedése- mondta a Balla Ingatlan vezetője a Trend FM-nek. Így az albérletkiadáson elérhető hozamok is csökkenhetnek, amiben szerepet játszik az is, hogy egyre több lakás jelenik meg a piacon. 2020-tól várható az építőipar egyes szegmenseinek lassulása- mondta a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a Trend FM-nek. Az MNB lakáspiaci jelentéséből kiderül, hogy például az új építésű ingatlanok átadása visszaesik majd a következő évtől. Tavaly az építőipar 0,8 százalékkal járult hozzá a GDP növekedéshez és az idei első negyedévben is hasonló volumen várható. A német gazdasági lassulás ellenére továbbra is bizakodóak a hazai üzleti vállalkozások- derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara adataiból. A szervezet Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének konjunktúramutatója az elmúlt húsz év legmagasabb szintjére, 58 pont fölé emelkedett áprilisban. Akár 20 millió ember élelmezésére is képes lenne a magyar agrárium. A jelenlegi berendezkedés mellett azonban mindössze ennek a felének elég élelmiszert tud termelni az ágazat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke elmondta, hogy Magyarországon az IT technológia fejlesztésével és az öntözhető területek bővítésével lehet képes az agrárium a kapacitásait bővíteni. Várják Önöket a műsorvezetők, Nagy Károly és Nesta!
-
11:05
-
13:05
-
13:35
-
15:05
M2M Zóna
Ma még fejlesztik az önvezető járműveket, amelyek néhány éven belül megjelennek majd az utakon is. De mi a helyzet a károkozás felelősségével? Elkülönül-e a fejlesztés időszaka az éles használatáétól? Ami igaz egy önvezető autóra, igaz egy emberrel közvetlen kapcsolatban álló robotra is? dr. Klenanc Miklóssal, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda, a PWC Legal együttműködő ügyvédjével beszélgetünk. Tartsanak velünk!
-
15:35
-
16:05
-
16:35
SAP-világ
A mostani adásban a digitális ellátási lánc újdonságairól kérdeztük Szekeres Zoltánt, az SAP üzletágvezetőjét, valamint az is kiderült, mit jelent a HEC rövidítés -erről Balogh Péter, az SAP cloud szakértője beszélt.
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Zuggó Balázs, a Daikin vezérigazgatója. A riporter Lakatos László.
-
19:05
-
20:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.