Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Az amerikai elnök egy Twitter üzenetben fenyegetőzött azzal, hogy mégiscsak megemelné a kínai termékekre kivetett vámokat, mert szerinte túl lassan haladnak a kereskedelmi tárgyalások. Az sem lenne meglepő, ha Donald Trump csak blöffölt volna, hogy a héten esedékes kétoldalú megbeszélések előtt erősítse tárgyalási pozícióit. A 10-ről esetlegesen 25 százalékra emelkedő vámok rémképe ugyanakkor igencsak elbizonytalanította a befektetőket. A tűzoltó egységek késlekedése is növelhette a vasárnap Moszkvában történt repülőbaleset áldozatainak számát. A kényszerleszállás közben kigyulladt Szuhoj Superjet 100-as típusú utasszállító gép, a felszállás után vészhelyzetet jelzett, ezután fordult vissza a moszkvai Seremetyevó nemzetközi repülőtérre. Landolás közben felpattant a kifutópályáról, majd, amikor újból földet ért, kigyulladt. A gépen tartózkodók több mint fele meghalt. Egyértelműen a Húsvéthatás miatt torpant meg márciusban a kiskereskedelmi szektor. Éves szinten azért így is 5,9 százalékos növekedést mértek, de az élelmiszerek terén csak 1 százalékos volt a vásárlások bővülése. Az amerikai kormányzat repülőgép-hordozót és bombázó alakulatot küld a Perzsa-öbölbe – közölte John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Az amerikai kormány közölte azt is, hogy megtorolnak bármiféle ellenséges cselekedetet, ha Irán bárhol a körzetben beveti a Forradalmi Gárdát, vagy bármely más, hozzá köthető katonai erőt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint nem túl valószínű a nyílt háború Irán és az Egyesült Államok között. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Tóth Anna, Szűcs Péter és NESTA.
-
11:05
Nagytotál Marosi Viktorral
Kiss András újságíróval a Marvel legutóbbi dobásáról, a Bosszúállók: Végjátékról beszélgetünk, egyúttal végigvesszük a Marvel-univerzum többi történetét is.
-
13:05
-
13:35
-
19:05
-
20:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.