Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Jelentős többlet keletkezett az államháztartásban áprilisban. A Pénzügyminisztérium csaknem 103 milliárd forintnyi szufficitet közölt, áprilisban ennél nagyobb többletet mindössze egyszer regisztráltak. Az első négyhavi hiány 39 milliárd forint volt, ami összhangban van a kormány várakozásaival. Gyakorlatilag minden adónemből a tervezettnél több folyt be. Áprilisban a fogyasztói árak 3,9 százalékkal emelkedtek, az előző hónaphoz képest 0,9 százalék a plusz. A jegybank által figyelt éves maginfláció 3,8 százalék volt. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, a szeszes italok, a dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben. Rossz negyedévet zárt a Waberer’s. A társaság 4,4 millió eurós mínuszt halmozott fel az első negyedévben, az egy évvel korábbi 200 ezer eurós nyereséggel szemben. A két cég árbevétele két százalékkal 182 millió euróra emelkedett, magasabb árszint és alacsonyabb volumen mellett. A 4-es metró jobb kihasználtsága érdekében alakítják át a nyugati agglomerációs térség buszközlekedését. Budakeszin, Budaörsön, Törökbálinton, és Diósdon egységes jegyrendszert vezetnek be, és megszüntetik az eddigi pazarló párhuzamosságokat. Logikusan rendezik át az agglomerációs térség közösségi buszközlekedését is. Hétfőtől két hétre lezárják a Keleti pályaudvart karbantartási munkálatok miatt. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Tóth Anna és Szűcs Péter.
-
11:05
Soul History
Délelőtt 11.00 - 13.00-ig a SOUL History 4.évadának következő friss fejezetében a SOUL History / VOLT Lokál – zenés Talk Show különkiadás 7.estjének felvételét sugározzuk, sőt a hódmezővásárhelyi Rádió 7-el partnerségben már a délalföldön is találkozhatnak a műsorral. Francesco vendége ezúttal Popper Péter, Zsoldos Gábor – Dedy és Fehér Attila, Akikkel klub hangulatban idézik fel a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat rendszerváltás előtti utolsó nagy dobását, a Supergroup Step együttest. Emlékek, zenetörténeti bakelitek, ritkaság felvételek, élőzene és sziporkák 2 órában
-
13:05
Monitor
Kedvező működési környezettel, a hitelportfólió további javulásával számol az OTP. Éves alapon 12 százalékkal növelte nyereségét a pénzintézet csoportszinten, így 72,6 milliárd forintot ért el. A csoport 5 százalékkal növelte bevételeit, amelyek megközelítették a 240 milliárd forintot. Jelentős profitnövekedésről számolt be a Richter. A vállalat árbevétele 6,7 százalékkal nőtt éves alapon, míg a nettó profit közel 52 százalékkal lett magasabb ez előző évihez képest, az első negyedévben. A gyógyszercég adózott nyeresége 21,6 milliárd forintra emelkedett. Idén viszont alig vár bővülést a Richter vezérigazgatója. Idén február 9-e óta egyébként egyedi azonosítóval kell ellátni a hazai gyógyszerek dobozát. Ez többletkapacitást vár el a gyártósoroktól. Erősen spekulatívvá válhat az UBER papírja Ma lehet először kereskedni a fuvarmegosztó társaság részvényeivel a tőzsdén, a kibocsátási ár 45 dollár. Csak hosszú távon, az önvezető autók megjelenésével válhat nyereségessé az Uber. Emellett a parkettra lépés pillanata sem szerencsés. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly
-
13:35
-
14:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
18:05
A Nap Vendége
dr. Bak László, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese. A riporter Érczfalvi András.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.