Rádióműsor
-
00:01
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Befejezi kamatemelési ciklusát a Magyar Nemzeti Bank – jelentette be a jegybank elnöke. Az MNB 11,75 százalékról 13 százalékra emelte az alapkamatot, és bár a továbbiakban is folytatódik a monetáris szigorítás, ez már nem jelenti az alapkamat további emelését. Inkább a likviditásszűkítésre helyeződik a hangsúly. Az inflációs előrejelzését felfelé, a növekedési kilátásokat lefelé módosította a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank alelnöke elmondta: a GDP idén 3-4 százalékkal bővülhet, jövőre pedig 0,5-1,5 százalékra lassul le a növekedés. Bár a régiós országok közül a Magyar Nemzeti Bank kamatemelése volt a legnagyobb mértékű, ez mégsem tudta megfordítani a forint gyengülését – mondta az Equilor pénzügyi innovációs vezetője. A magyar fizetőeszköz árfolyama tartósan a 400 feletti tartományban ragadt az euróval és a dollárral szemben, de a devizakilátásokat több tényező is javíthatja. Rövidtávon nem helyettesíthető más forrásokból az orosz vezetékes gáz Európában. Az Equilor vezető elemzője szerint az LNG terminálok kiépítése még jelentős időt vesz igénybe, Észak Afrikában és Norvégiában pedig már nem lehet újabb nagyméretű mezőket megnyitni. Jelentősen bővült a magyarországi kockázati tőkebefektetési piac a második negyedévben. Áprilistól júniusig 39 tranzakció keretében összesen 31 milliárd forintot fektettek be 38 vállalkozásba, ami a duplája a tavalyinak. A tőkebefektetések tíz különböző szektorba irányultak, 50 százalékban az ingatlan, illetve az üzleti és ipari szolgáltatások piacára. Egy év alatt 21 százalékkal emelkedtek a garázsárak Budapesten. Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, hogy a budai kerületekben 5-6 millió forint között alakul az átlagár. Már alig látszik különbség az egyes városrészek között. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
- Belehallgatás:
-
11:35
Fintech Világa Blockchain Percek
Sajnos a nagy hype ellenére a kriptoszektor továbbra sem nevezhető teljesen biztonságos területnek. A Fintech Világa – Blockchain Percek legújabb adásában Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető a közelmúlt legnagyobb kripto botrányairól beszélgettek.
- Belehallgatás:
-
12:35
Fintech Világa Zöld Pénzügyi Percek
Nem látszik valódi előrelépés a bankok fenntarthatóságával kapcsolatban. A Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek állandó szakértője, Bátorfi Botond ismerteti a jelenlegi helyzetet és rámutat a pénzintézetek kommunikációjának hiteltelenségére.
- Belehallgatás:
-
14:05
-
14:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Megpillanthatjuk majd Aquincum arcait. Az egykori római temetőkben talált maradványok alapján ugyanis arcrekonstrukciók készülnek – erről hallhatnak a műsor első felében. Megtudjuk azt is, hogy néha egy valóságos nyomozással ér fel a koponya alapján az elhunyt vonásainak felidézése. A műsor második részében a határ túloldalán, a szlovákiai Királyhelmecen járunk. A város feletti dombon áll a Csonkavár, amelyről az öt éve folyó kutatás kiderítette, hogy nem is vár, hanem gótikus palota, amelynek megmentését, feltárását és bemutatását egy magánember finanszírozza.
- Belehallgatás:
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.
- Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
- Tök finom, ha a tök finom
- Ősszel jönnek az újabb innovációs pályázatok
- Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
- Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
- 683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
- Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
- Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
- A Sanofi Budapest Hub bővülő irodával erősíti az innovációt és jövőállóságot
- A statisztika és a valóság: miért érzékelnek a magyarok sokkal nagyobb drágulást?
- Gyorshajtás, agresszív sofőrök, vezetés közbeni mobilozás – Veszélyek az utakon
- Ársapkával fagyasztották be a budapesti garzonok száguldó árait
- Plázába költözött a jövő mobilitása – megnyílt a BYD új autószalonja
- Az öröklés árnyoldala: amikor a hagyaték nemcsak vagyont, hanem adósságot is jelent
- Megmenthető-e a Sziget? Gerendai visszatérhet, de új üzleti modell kell
- Hollandiában leváltották a kínai chipgyár vezetését, újabb csata a technológiai háborúban
- Pörög az amerikai gyorsjelentési szezon – jó állapotban az amerikai gazdaság
Friss hírek
-
Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
Minden változatlan, maradt a hazai alapkamat, és nagy meglepetés lenne, ha a következő hónapokban lazítana a Magyar Nemzeti Bank. Közben záporoznak az amerikai cégek gyorsjelentései, amelyek továbbra is arról árulkodnak, hogy összességében jó állapotban van az amerikai gazdaság. -
Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
Tudja meg, hogyan juthatnak a kis- és középvállalkozások akár 200 millió forintos tőkebefektetéshez – jellemzően fedezet és önerő nélkül! A Trend FM-en egy teljes napot szenteltünk a Demján Sándor Tőkeprogramnak. -
Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
A 2024-es év fordulópontot hozott a geotermikus energia szektorában. Európa-szerte stabilizálódott a piac, tovább fejlődött a technológia, és sorra indultak új beruházások a földhő-alapú energiatermelés területén. -
Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
A Fintech Világában a kriptopiac múlt heti ámokfutását vettük górcső alá: percek alatt történelmi léptékű likvidálási hullám söpört végig a szektoron. -
Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
Számtalan kihívással kell szembenéznie japán első miniszterelnöknőjének.