Hallgassa meg a stúdióbeszélgetéseket, interjúkat és elemzéseket – az MKIK Tőkealapkezelő Zrt. és sikeres hazai vállalkozások képviselőivel.

Dr. Bánfi Zoltánnal, az MKIK Tőkealap-kezelő vezérigazgatójával Somody Evelin beszélgetett a Reggeli Monitor műsorunkban. Szó volt a vállalkozók számára kitalált hitel lehetőségről, amelynek révén szemmel látható mértékű pénzügyi segítséget kapnak az eredményesebb működéshez.

A magyar kkv-k hitelfelvételi dilemmáját is megoldhatja az új tőkeprogram. A hazai vállalatok többsége ugyanis vagy fél hitelt felvenni, vagy épp gyenge tőkeszerkezete miatt nem hitelképes. A program különlegessége viszont, hogy alárendelt kölcsöntőke formájában, mindössze 5 százalékos hozamelvárással, fedezet és havi törlesztés nélkül biztosít 100-200 millió forint közötti finanszírozást a vállalkozásoknak.

Az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. képviselője elmondta, ez a tőkefinanszírozás válságálló, komoly beruházási terveket dédelgető cégeknek. Példaként a Fishmarket Kft. szakmai vezetője beszélt arról, hogyan növelik a halfeldolgozási kapacitásukat, és hogyan segít ebben a tőkeprogram. Ács Zoltánt és Palotás Pétert Lakatos László kérdezte.

A magyar filmipar előtt is egy újabb lehetőség a szintlépésre a Demján Tőkeprogram. A támogatott cégek között az egyik legérdekesebb az I'm Film Production pályázata, akik filmes szervizmunkával foglalkoznak. A megnövekedett tőkét a jogok megvásárlására fordítanák, amely Magyarországon elengedhetetlen egy filmmel foglalkozó produkció fejlődéséhez. A cég ügyvezetője szerint ez a segítség nemcsak a jövőjüket alapozza meg, hanem nemzetközi koprodukciós partnereket is segít bevonzani.

A szakember kiemelte, hogy rengeteg külföldi stáb is azért jön ide forgatni, mert a szervizmunka magas szinten zajlik. Az MKIK Tőkealap-kezelő képviselője elmondta, hogy nem volt kérdés a filmesek támogatása, ugyanakkor üzleti tanácsokat továbbra sem adnak, viszont minden esetben mentorálják a cégeket. Csernai Judithot és Ács Zoltánt Lakatos László kérdezte a részletekről.

A Monitor Délután műsorunkban is folytatódott a Tőkebefektetési Nap. Először dr. Balog Ádámmal, az MKIK alelnökével, majd Ács Zoltánnal, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgató-helyettesével beszélgetett Érczfalvi András.

A Nap Vendége háttérelemző műsorunkban dr. Bánfi Zoltánnal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatójával foglaltuk össze a cégek számára legfontosabb információkat. A műsorvezető Szajlai Csaba.