
"A Kulturális és Innovációs Minisztériummal és a Nemzeti Innovációs Ügynökséggel kötött stratégiai megállapodás jól működik" - mondta a Reggeli Monitor adásában Birkner Zoltán, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke. Civil szervezetként mindig tudnak a nagy állami fejlesztési lehetőségekről és elmondhatják a véleményüket. "Az egyeztetés hatékonyan működik. A magyar gazdasági szereplőknek szükségük van arra, hogy a kockázatok egy részét átvegye az állam. Erre szolgál a kis- és középvállalkozások számára meghirdetett, 60 milliárd forint keretösszegű támogatás. Az úgynevezett 6-os szintű innovációkat már segíthetik ezek az anyagi lehetőségek. Remélhetőleg többszáz vállalkozás kaphat így támogatást" - tette hozzá.
A program célja, hogy a kutatás-fejlesztési eredményekből valódi, értékesíthető termékek és szolgáltatások szülessenek. A támogatás összege 100 és 600 millió forint között mozoghat, és kizárólag önállóan pályázó KKV-k vehetnek részt benne. A pályázatok beadása 2 szakaszban, 2025 novemberében és 2026 januárjában lehetséges, várhatóan mintegy 150 projekt kaphat támogatást. A támogatói döntések 2026 márciusára várhatók.
A Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program 10 milliárd forintos keretösszeggel ösztönzi a nagyvállalatokat, hogy együttműködjenek kisebb, innovatív szereplőkkel és kutatóintézetekkel. A cél itt nemcsak új vagy megújított termékek, eljárások, illetve szolgáltatások fejlesztése, hanem hosszú távú, tudástranszferen alapuló KFI partnerségek kialakítása is.
"A program a nyílt innováció elvét követi: azt támogatja, hogy a nagyvállalatok fejlesztéseiket ne elszigetelten, hanem a hazai innovációs ökoszisztéma szereplőivel közösen valósítsák meg. Nekem ez a program nagyon tetszik, mert együttműködésre épül, és rákényszeríti a nagyvállalatokat, hogy együttműködjenek a kisebb cégekkel. A projektek 1,5 és 3 milliárd forint közötti támogatást kaphatnak (3-6 nyertes pályázat lehet így), konzorciumi formában, nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások és kutatóhelyek együttműködésében" - összegzett Birkner Zoltán.
Ezeknek a pályázatoknak a beadására várhatóan 2025 novemberétől lesz lehetőség, az eredmények 2026 márciusában születhetnek meg.
Birkner Zoltánnal, a Magyar Innovációs Szövetség alelnökével M. Szűcs Péter beszélgetett a Trend FM, Reggeli Monitor című adásában.
- Birkner Zoltán