Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Egyre jobb a magyarok pénzügyi tudatossága, és megszűnik a maszkviselés. Több más mellett erről is szó lesz a Reggeli Monitorban, meg arról is, hogy változtatott inflációs kilátásain az Magyar Nemzeti Bank. Emellett a pénzügyi tanácsadót megkérdezzük arról, hogy meddig biztosak a befektetések és ki mire vállal, és vállalhat garanciát? Beszélünk az elmúlt hét kriptodevizapiaci turbulenciáiról, és arról is, hogy a felvételiző fiatalok még július 8-ig változtathatnak a jelentkezés sorrendjét. De vendégeink lesznek kintlévőség kezeléssel foglalkozó szakemberek is, akik a hitelmoratórium lejárta apropóján felhívják a figyelmet arra, hogy hamarosan a végrehajtással kapcsolatos korlátozások is megszűnnek, ezért fontos, hogy az adósok érdeklődjenek a tartozásuk mértékéről, a fizetési és egyezségkötési lehetőségeikről, és mindenekelőtt vegyék fel a kapcsolatot a hitelezővel vagy a követeléskezelővel. Emellett rengeteg sport, természetesen Foci EB, Olimpia és a legújabb divatsport: a SUP is helyet kap a műsorban, de belefér az autóipar jelenlegi legnagyobb problémája, a globális chiphiány is. Várja Önöket a műsorvezető: Nagy Károly.
-
11:05
Soul History
Délelőtt 11:00-13:00-ig ?jabb Classic SOUL Historyt hallhatnak, melyben Francesco folyamatosan csepegteti az infókat a 07.08-as Akváriumos Generál Klubról. Ezen az esten az idén 50 éves zenekart Révész Sándor, Várkonyi Mátyás, Novai Gábor és Karácsony János–James fogja képviselni az SHVL kanapéján. A magyar rovatban pedig mind a Generálosok, mind pedig a teljes magyar könnyűzene a példaképére, Máté Péterre emlékezünk! A teljes SHVL sorozat házigazdájával, Dän Von Schulz-al készített különkiadás pedig al?bbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-6?vad-204ad?s-r7-210610-sh-volt-lok?l-16-dän-von-schulz-fortuna-classic/ “
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:10
Prémium Kategória
A 30 bázispontos kamatemelés után erősödhet a hazai részvények iránti kereslet, vagy inkább csökkenhet, és a befektetők elmennek más megtakarítási formák felé? Miró Józseffel, az Erste Befektetési Zrt. stratégájával keressük erre a válaszokat. A Budapesti Értéktőzsdén az elmúlt 2 évben már 50 vállalati kötvénykibocsátás történt. Legutóbb a Futureal Holding jelent meg zöldkötvényekkel. Nagy Péterrel, a Budapesti Értéktőzsde marketing- és értékesítési igazgatóját kérdeztük. A műsor eheti házigazdája Nagy Károly.
-
18:05
A Nap Vendége
Erdős Gabriella, adószakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. A műsorvezető Emőd Pál.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
A hétfői vihar rengeteg törmeléket hordott be a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mindkét futópályára. Emiatt le kellett állítani a forgalmat, és 13 gép szállt le másik reptéren.
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
Friss hírek
-
Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
A hétfői vihar rengeteg törmeléket hordott be a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mindkét futópályára. Emiatt le kellett állítani a forgalmat, és 13 gép szállt le másik reptéren. -
Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
8,5 milliárdos árbevétel, generációváltás, sok százféle termék gyártása és tervezése. Prohászka Andreát, a TUTTI Élelmiszeripari Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük. -
Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
Az Otthon Start program a fiataloknak kedvező lehet, de hosszú távon ez sem állítja meg a hazai lakásárrobbanást – mondta a GKI senior elemzője. -
Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
Az elmúlt négy évet tekintve folyamatosan esnek a Wizz Air részvényei, az elmúlt egy hónapban több mint 30 százalékot esett az árfolyamuk. Ebből a legnagyobb zuhanást az éves jelentés közlése után produkálta. -
Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
A Proof of Concept pályázat révén 16 egyetemi és kutatóintézeti technológiai transzfer cég 3,45 milliárd forintnyi támogatást tud arra fordítani, hogy piacképes projektjeit tovább fejlessze.