Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Kamatemelés jöhet kedden a Magyar Nemzeti Banktól. Az Equilor elemzői 30 bázispontos emelésre számítanak. Harminc éve, 1991. június 19-én hagyta el Magyarország területét az utolsó szovjet katona, viszont az elhúzódó vagyonjogi-pénzügyi vita miatt, csak több mint egy évvel később született meg az erről szóló egyezmény. Akár százmillió forintnyi plusz turisztikai bevételt hozhatna Budapestre az EB döntő és két elődöntő esetleges megrendezése – ezt mondta a Trend FM által megkérdezett sportközgazdász. A hírek szerint az UEFA jelezte a brit kormány felé, hogy ha a futball Európa-bajnokság július 6-7-i két elődöntőjére és 11-i döntőjére nem tudja biztosítani a mintegy 2500 VIP-vendég karantén nélküli belépését, akkor a mérkőzéseket a Wembley helyett Budapesten, a Puskás Arénában rendezik meg. Döntés még nem született, de egy ilyen változás minőségi ugrást jelenthetne a turisztikai költésekben. A mesterséges intelligencia megoldások térhódításának legnagyobb akadálya az emberi bizalmatlanság – ezt mondta az Infinite Biomedical Technologies kutatási menedzsere. Lévay György az MI Kihívás nagyköveteként erre az évre azt tűzte ki célul, hogy a hétköznapi emberekben megszüntesse a mesterséges intelligenciával kapcsolatos ellenérzéseket. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly és Németh László.
-
11:05
Menni-Enni
A Menni-Enni mai adásából megtudjuk, hogyan készül a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park a nyárra, majd egy motoros-túraszervező hölgy mesél az európai túráiról. Végül Győrbe látogatunk egy speciális idegenvezetői kezdeményezés apropóján.
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
15:05
ReBrief
A reBrief mai vendége Simon Krisztián, a Marketing és Média magazin főszerkesztője, akivel az 50 legbefolyásosabb magyar médiaszemélyiség listájáról beszélgetünk. A hírek között szó lesz egy GVH-s szankcióról, a Borsodi új kampányáról, az OTP sport-szponzorációjáról, valamint a Sberbank kampányáról. A spotszemlében az Algida boldog gyermekkorról alkotott képe a témánk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Négyesi Tamás, a Mediator stratégiai igazgatója és Dankó Bence a Mediator stratégája.
-
15:35
-
16:05
-
17:05
Sportérték Mezei Dániellel
Hihetetlen de igaz: a magyar labdarúgó válogatott a továbbjutás reményében vág neki a szerda esti csoportzárónak az Európa-bajnokságon. A feladat az eddigiekhez hasonlóan nagyon nehéz lesz, Münchenben, Németország ellen lépnek pályára Marco Rossi fiai. A mai adásban nem csak futballal foglalkozunk majd, itt lesz velünk Marosi Ádám öttusázó, aki immár kétszeres egyéni világbajnok, és Tokióban is az esélyesek között kell vele számolni.
-
18:05
Hétfő - Egy nő
Erős Antónia televíziós műsorvezető, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány vezetője és alapítója. A műsorvezető Kutasi Judit.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett az amerikai elnök a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával.
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
Friss hírek
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett az amerikai elnök a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával. -
Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
Nagy a káosz a hazai kriptopiacon, mióta július 2-a óta Magyarország kriminalizálta a kriptokereskedelmet. -
Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
A budapesti Orfeum különleges esttel várja vendégeit: Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes egy feledhetetlen, romantikával és szenvedéllyel átszőtt forró zenei utazásra hívja közönségét. -
Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
A hétfői vihar rengeteg törmeléket hordott be a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mindkét futópályára. Emiatt le kellett állítani a forgalmat, és 13 gép szállt le másik reptéren. -
Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
8,5 milliárdos árbevétel, generációváltás, sok százféle termék gyártása és tervezése. Prohászka Andreát, a TUTTI Élelmiszeripari Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.