Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Tíz év után kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank. Ráadásul egy szigorítási ciklus veszi kezdetét, a monetáris tanács megemelte inflációs és GDP-növekedési előrejelzését. Július elsejére minden magyarországi fürdő kinyithat – közölte a Fürdőszövetség. A szervezet főtitkára a Trend FM-nek azt mondta: a kánikula jót tesz a látogatottságnak, ugyanakkor sok vendéget veszítenek azért, mert továbbra is csak védettségi igazolvánnyal látogathatók az épített strandok. Szárazföldi, tengervizet nem igénylő lazactenyésztésbe kezd a Zalmon Kft. Zalaegerszegen. A cég alapító-ügyvezető igazgatója elmondta, a speciális lazacfarm nem csupán Magyarországon, de a közép európai régióiban is egyedülálló, és környezetbarát beruházás. Vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal az építőipari alapanyag-drágulás okait. A Testület vizsgálói csoportot hozott létre a kartellgyanús tevékenységről szóló panaszok feltárására. Hárommilliárd dollárt bukik a brit HSBC bank azon, hogy eladja francia lakossági üzletágát az amerikai Cerberusnak. Az amerikai magántőkealap-kezelő egy euróért veszi át a multinacionális pénzügyi szolgáltató francia lakossági üzletágát. Tovatűnt a járvány környezetre gyakorolt pozitív hatása. Bár a koronavírus miatt tavaly csak augusztus második felében éltük fel a Föld egy éves természetes erőforrásait, idén már július 29-én eljön a túlfogyasztás napja. Idehaza már június 8-án eltapsoltuk a bolygó egyéves készleteit. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
11:05
-
13:05
-
13:35
-
14:35
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
Nagy a káosz a hazai kriptopiacon, mióta július 2-a óta Magyarország kriminalizálta a kriptokereskedelmet.
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
Friss hírek
-
Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
Nagy a káosz a hazai kriptopiacon, mióta július 2-a óta Magyarország kriminalizálta a kriptokereskedelmet. -
Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
A budapesti Orfeum különleges esttel várja vendégeit: Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes egy feledhetetlen, romantikával és szenvedéllyel átszőtt forró zenei utazásra hívja közönségét. -
Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
A hétfői vihar rengeteg törmeléket hordott be a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mindkét futópályára. Emiatt le kellett állítani a forgalmat, és 13 gép szállt le másik reptéren. -
Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
8,5 milliárdos árbevétel, generációváltás, sok százféle termék gyártása és tervezése. Prohászka Andreát, a TUTTI Élelmiszeripari Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük. -
Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
Az Otthon Start program a fiataloknak kedvező lehet, de hosszú távon ez sem állítja meg a hazai lakásárrobbanást – mondta a GKI senior elemzője.