1. 05:35

    Reggeli Monitor Németh Lászlóval

    Nőtt a világ acéltermelése januárban a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association adatai szerint. A szervezet honlapjára felkerült adatok szerint a világ acéltermelése 163 millió tonna volt, majdnem 5 százalékkal nagyobb a tavaly januárinál. A korlátozások ellenére nőttek a beruházások tavaly az utolsó negyedévben – közölte a KSH. Az előző év azonos időszakihoz viszonyítva 2,5, az előző negyedévihez képest majdnem 5 százalékkal nőttek a beruházások. Elfogadta a képviselőház Biden 1900 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagját. A szenátusi elfogadás nem kérdéses, és a kifizetett összeg mérete majdnem mindegy – mondta a Milton Friedman Egyetem igazgatója. A török gazdaság szinte csak nőtt tavaly, de nem akármilyen áron. 2020 negyedik negyedévében és az év egészében is pozitív eredményeket hozott a közel-keleti ország, így azon kivételek közé került, amelyek recesszió nélkül vészelték át a koronavírus-járvány csapásait. A csapatsportok tekintetében ég és föld a különbség a férfi és a női sportok tőkevonzó képességében. Labdarúgásban például egy férfi topklub játékosa egy-két hét alatt is meg tud annyit keresni, mint női társa egy év alatt – mondta a Deloitte sporttanácsadási csoportjának igazgatója a Sportértékben. A járvány ellenére is népszerűek a közösségi autós szolgáltatások – mondta a GreenGo ügyvezető igazgatója. Michaletzky Bálint elmondta, hogy a saját forgalmukban tapasztaltak visszaesést a járvány miatt, de ezt nem a vírustól való félelem okozta, hanem a kijárási korlátozások. Döntött az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága: az Uber-sofőrök munkavállalói jogokkal rendelkeznek. Évek óta tartó vitát zárt le ezzel a döntésével a bíróság. Mindemellett beszélgetünk még az olajpiac aktualitásairól és összegezzük várakozásainkat a csütrtökön kezdődő OPEC üléssel kapcsolatban. Tartsanak velünk holnap reggel is, várja Önöket a műsorvezető, Németh László.

  2. 11:05
  3. 12:05
  4. 12:35
  5. 13:05
  6. 13:35

    Életreszóló könyvek - Könyvben utazom Oláh Andreával

    Életreszóló könyvek azok, amelyeket bizonyos fordulópontokhoz tudunk kötni, eseményekhez, felismerésekhez, döntési helyzetekhez. Olyan olvasmányélmények, amelyekre évtizedek múltán is emlékszünk. Ilyen könyvek apropóján szó eshet célokról, karrierről, kapcsolatokról, változásról, kalandokról, tehát ezek az interjúk lényegében portré beszélgetések és könyvajánlók is egyszerre. Életreszóló könyvek minden második kedden 14.30-tól, Oláh Andreával.

  7. 14:05

    IoT Zóna

    A COVID szerencsére nem betegítette meg az állatokat, a gazdikat annál inkább. Mi történne, ha kedvence gondozó nélkül maradna? Erre nyújt megoldást az Egyesített Vészhelyzeti Állatvédelmi Rendszer, a Vodafone Alapítvány egyik díjazottja. Kodolányi Endre koordinátort kérdezzük. És külön a kutyákról. Nem hinnék mennyivel több eb van itthon, akárcsak a nyugat-európai országokhoz képest. A járvány kezdetétől – határokon át a zárlat alatt! – mentik a kutyákat itthonról külföldi családokhoz. A Pacsi Kutyamenhely Alapítvány ugyancsak díjazott. Glázer Klaudia Londonból jelenti.

  8. 14:35
  9. 15:05
  10. 15:35
  11. 17:05

    A Nap Vendége

    Ma Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője a Nap vendége. Milyen hatással van a koronavírus-járvány a sportbusiness-re? Fenntartható az üzletág a jelenlegi formájában a hirdetők és a sportjogot fizető cégek, televíziós társaságok szempontjából? A műsorvezető Mezei Dániel.

  12. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  13. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

A mai nap műsorai

Friss hírek