Rádióműsor
-
23:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
Az üzleti és a fogyasztói szektorban is enyhén romlottak a gazdasági várakozások februárban a GKI konjunktúraindexe szerint. Még mindig a munkanélküliségtől tartanak a legtöbben. Ugyanakkor egy másik felmérés szerint a munkaadók 44 százaléka bővítene idén. Új módszerekkel próbálják megszerezni a csalók az ügyfelek bankszámla- vagy kártyaadatait. A jegybank közleménye szerint mostanában megsokasodtak a támadások, az Magyar Nemzeti Bankhoz egyre több bejelentés érkezik. Évente tízezer emberrel többet jelenthetnek be a munkáltatók a szigorúbb szabályok hatására – mondta Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. De hogyan? Miként utánajártunk a konditermek helyzetének is. Újabb állomásához ért az ausztrál kormány, és a Facebook vitája. A helyi egészségügyi minisztérium ugyanis nem jelentet meg több hirdetést a platformon, mivel a Facebook egy általa vitatott törvénytervezet miatt megtiltotta használóinak a hírek megtekintését vagy akár megosztását. A britek március 8-ától fokozatosan enyhítenek a vírus miatt elrendelt intézkedéseken - fellélegezhet a lakosság és a gazdaság is? Kedd reggel kiderül, várja Önöket a műsorvezető, Németh László!
-
11:05
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
13:35
Táncverzum
Ez az adás egy kettős- portré, amelyben Felméry Lili a Magyar Nemzeti Balett Harangozó – és Junior Príma –díjas magántáncosa valamint férje, Balázsi Gergő Ármin, a Nemzeti Balett Junior Príma –díjas principálja beszél közelgő bemutatóikról, megismerkedésükről és arról, hogy rövidesen megszületik első gyermekük.
-
14:05
IoT Zóna
A logisztika ugyan kicsit megtorpant tavaly tavasszal, de azután erőre kapott. Decemberben a nagyvárosok utcáin az ingyenes parkolás mellett a kisebb furgonok, csomagszállítók járművei borzolták a kedélyeket. Nagyon nem mindegy, hogy egy ilyen vállalkozás sofőrjei hogyan nyomják a gázpedált, mennyi üzemanyagot égetnek el. Egy magyar cég nekik segít ebben: monitorozza a járműveket, segít a sofőröknek. Ma megismerkedünk a Secret Controllal. A cég kereskedelmi igazgatójával, Cserép Gergellyel beszélgetünk.
-
14:35
-
15:05
-
17:05
A Nap Vendége
Gönczi Erika, a Groupama Biztosító bankbiztosítási főosztályvezetője és Budai József, OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
A hétfőn késő este történt tűzeset következtében leállt a Mol AV3-as üzeme, gyakorlatilag a finomító szíve esett ki a termelésből – mondta az Erste olaj- és gázipari elemzője.
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
- Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
- 683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
- Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
- Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
- A Sanofi Budapest Hub bővülő irodával erősíti az innovációt és jövőállóságot
- A statisztika és a valóság: miért érzékelnek a magyarok sokkal nagyobb drágulást?
- Gyorshajtás, agresszív sofőrök, vezetés közbeni mobilozás – Veszélyek az utakon
- Ársapkával fagyasztották be a budapesti garzonok száguldó árait
- Plázába költözött a jövő mobilitása – megnyílt a BYD új autószalonja
- Az öröklés árnyoldala: amikor a hagyaték nemcsak vagyont, hanem adósságot is jelent
- Megmenthető-e a Sziget? Gerendai visszatérhet, de új üzleti modell kell
- Hollandiában leváltották a kínai chipgyár vezetését, újabb csata a technológiai háborúban
- Pörög az amerikai gyorsjelentési szezon – jó állapotban az amerikai gazdaság
- Ingatlanpiaci boom: látványosan felpörgött a budapesti új lakások értékesítése
- Vasúti egyeskocsi-fuvarozás: hogyan tovább a támogatási időszak lezárulta után?
- Rástartolna a 3%-os lakáshitelre? Így igazodjon el a szabályok útvesztőiben
- Magyar bravúr Portugáliában: Hrutka János így látja a 2–2-es döntetlent
- Egy lépésre a bóvlitól – Kivárnak a hitelminősítők
- Lassult az új építésű lakások áremelkedése Budapesten, de a kereslet továbbra is élénk
Friss hírek
-
Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
A hétfőn késő este történt tűzeset következtében leállt a Mol AV3-as üzeme, gyakorlatilag a finomító szíve esett ki a termelésből – mondta az Erste olaj- és gázipari elemzője. -
Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
Számolatlanul záporoznak a netes reklámok és emailes üzleti ajánlatok az emberre, a feldolgozhatatlan mennyiség miatt már azt sem érezzük, melyik a félrevezető és melyik a kifejezetten káros és tiltott reklám. -
Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
A százhalombattai üzemben történt robbanás és tűz során nem került a levegőbe az egészségügyi mértéket meghaladó veszélyes anyag a katasztrófavédelem mobil laboratóriumainak folyamatos mérései szerint. -
Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
Munkácsi Dávid, a Generali Investments CEE kiemelt portfólió menedzsere az aktuális tőkepiaci trendekkel kapcsolatban osztotta meg véleményét Prémium Kategória műsorunkban. -
Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
„A Tesla az elektromos autók gyorsulására tette a hangsúlyt, bár ne tette volna” – ezt mondta Monitor Délután című műsorunkban Lakatos Gergely autóipari szakértő.