Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Kiállta a válság tesztet az idén 10 éves Nemzeti Adó- és Vámhivatal – ezt Varga Mihály pénzügyminiszter mondta a NAV csütörtöki évértékelőjén. Újra fellendülhet a lakáshitelesek száma. A tavalyi év utolsó három hónapját jellemezte az óvatos kivárás, de most úgy tűnik, jelentősen megnőtt az érdeklődés – a money.hu ügyvezetője, Radimeczky Géza szerint. A bárok újranyitnak majd, de a sörcsapok nem biztos. Ugyanis kérdéses, lesz-e elegendő munkaerő, aki még a pult mögé állna, és lehetőleg bért is kap ezért. Költségcsökkentésre kényszerül az idén 155 éves Fővárosi Állat- és Növénykert, mivel a járványügyi korlátozások miatt jelentősen csökkentetek bevételeket. Ezt elsősorban a látogatók hiányával lehet magyarázni, mondta el az állatkert szóvivője. Csak lassan tér magához idén a használtautó-piac. A használtautó-kereskedők várakozása szerint a hazai használtautó-piac mérsékelt, 2-3 százalékos ütemben bővülhet az idén, ami mintegy 800 ezer gazdát cserélő személyautót jelenthet - közölte a JóAutók.hu vezérigazgatója. Műsorunkban szó lesz még a Leipzigből hiányzó Szoboszlai sérüléséről. A gárdának a legutóbbi BL-rangadón kellett nélkülöznie a magyar klasszist. Egyre többen futnak, de ez valóban jó dolog-e? A témáról beszélgetnek majd műsorvezetőink. Új korszak kezdődött a labdarúgásban? Haaland és Mbappé végleg lezárták a Ronaldo-Messi uralta időszakot? Vendégünk lesz Marcz Tamás és az Olimpiai esélyekről beszélgetünk. Tartsanak velünk, várják Önöket Műsorvezetőink, Szűcs Péter és Mezei Dániel.
-
10:05
Soul History
Délelőtt 11:00-13:00-ig a SOUL History mai Plus fejezetében nemes küldetés mellé állunk. A virtuóz billentyüs, szerző-előadó, eMeRTon, Erkel és Fonogram életműdíjas Lerch Istvánnak szinte adásról-adásra küldi Francesco a gyógyító energiát, de meghívni, vagy akárcsak telefonon beszélni vele az 1.évad óta nem volt lehetősége. István lassan 5 éve olyan súlyos agyvérzést kapott, ami után az orvosok sem jósoltak bíztató jövőt számára. Két életmentő és egy koponyakorrekciós műtét miatt hónapokig bénultan feküdt és szondával táplálták. A következő években a Budakeszi Rehabilitációs Intézetben stabil szintre hozták, majd gyógytornászok, ARNI-trénerek és felesége, Enikő emberfeletti támogatásával fizikuma erősödni kezdett és 4 év után megtette az első lépéseket... Ehhez küldve a további lelki támogatást, efelelevenítjük 2016-os eltműportréját, mintha csak most beszélgetnénk a legszebb V’Moto-Rock dalok mellett. A Füzesy Zoltán Soul szívű ökölvívó bajnok és mesteredzővel készült adás pedig az alábbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-plus-68ad?s-r7-210204-füzesy-zolt?n-a-soul-sz?vű-ökölvívó-bajnok-?s-mesteredző/
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
14:05
-
15:05
-
15:35
-
17:05
A Nap Vendége
Kisebb röntgenterheléssel és kevesebb kontrasztanyag-használattal az eddiginél jobb minőségű képet ad az érrendszer állapotáról az az eszköz, amelyet egy Semmelweis Egyetemről indult start-up cég fejlesztett ki. Az innovációt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán már napi szinten alkalmazzák a perifériás érbetegségekkel kapcsolatos beavatkozásoknál, például érszűkületek diagnosztikájánál vagy értágító kezelések során. A klinika a cég első számú együttműködő partnere. A Kinepict a közelmúltban 1,5 millió eurót nyert el az Európai Unió legrangosabb innovációs pályázatán. A strtap két fejlesztője, Dr. Szigeti Krisztián és Dr. Osváth Szabolcs biofizikus beszélget, A nap vendége című műsorban Mezei Dániellel.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség.
- Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
Friss hírek
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. -
Ez az adatvezérelt prevenció új korszaka a diabéteszben
A MEROVA Health a cukorbetegség megelőzésének digitális úttörőjeként most újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat új befektetési körben összesen 100 millió forint tőkét vont be. -
Amikor minden másodperc számít – Mit tegyünk, ha szirénát hallunk?
A baleset megelőzésétől az életmentésig: a járműbiztonság komplex rendszereiről volt szó a közlekedési podcastunk újabb epizódjában. -
Nyertem egy autót! – avagy hogyan vernek át a nyereményjátékok?
A kereskedelem által hirdetett nyereményjátékok vagy sorsolások bizony csak első hallásra kecsegtetőek, aztán gyakran éri csalódás a hiszékeny embert. -
Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.