1. 05:35

    Reggeli Monitor Németh Lászlóval

    A járvány ellenére is jelentősen nőtt a Richter nyeresége és árbevétele tavaly. Ugyanakkor a vezérigazgató szerint erre az évre is a koronavírus-járvány nyomja majd rá a bélyegét. 5 százalékos munkanélküliségi rátát mért a KSH 2021 januárjában. Ez 238 ezer főt jelent az év első hónapjában. A Központi Statisztikai Hivatal egy, a nemzetközi szabályozással összhangban álló, új módszertan szerint mérte a munkanélküliséget. Arra is keressük a választ, hogy az új számolás pontosabb-e a réginél. Egyre rosszabb a járványügyi helyzet Szlovákiában. Hiányolják a vendégeket, de teljes fokozaton dolgoznak a múzeumok, és optimistán tekintenek a jövőbe a kiállítótermek – mondja a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöke. Emellett beszámolunk arról is, hogy 125 éves a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Az elnökkel beszélgetünk.

  2. 10:05

    Menni-Enni

    A Menni-Enni mai adásában arról hallunk, hogyan tudjuk levédeni a szellemi tulajdonunkat. Praktikus tanácsokat kapunk a szakembertől. A műsor utolsó részében pedig Horty Miklós előkerült érkezőkocsijának kalandos történetét ismerjük meg.

  3. 12:05
  4. 12:35
  5. 13:05
  6. 14:05

    ReBrief

    Közel két éve indult el a reBrief, a Mediator Full Service Reklámügynökség és a Trend FM együttműködésének köszönhetően. A mai lesz a műsor 75. epizódja, így összegyűlnek a reBrief egykori és jelenlegi alkotói, kiemelve a műsor történetének egy-egy fontos momentumát. Akik ma várják Önöket: a reBrief két szerkesztője, Fazekas Anita creative group head és Saliga Réka PR manager; Négyesi Tamás a Mediator stratégiai igazgatója; Barabás Dániel a Mediator korábbi reklámszöveg-írója, valamint a reBrief állandó házigazdái, a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence, valamint Marosi Viktor, a Trend FM műsorvezetője.

  7. 14:35
  8. 15:05
  9. 16:10

    Sportérték Imre Lőrinccel

    Milliók kontra milliárdok: ha csapatsportokról van szó, akkor ég és föld a különbség a férfi és a női szakágak között; az egyéni sportoknál már sokszor eltűnik ez a differencia. És: a konditermek csaknem negyede nem fog tudni újra kinyitni a korlátozások feloldása után? Jelentősen emelkedik a parasportolók olimpiai jutalmazása: naivitás az ép sportolókkal egyenlő bérezés kivívása? A Paralimpiai Szövetség elnökével is beszélgetünk ma a Sportértékben.

  10. 17:05

    Hétfő - Egy nő

    dr. Fekete Andrea, a Semmelweis Egyetem adjunktusa, a SigmaDrugs gyógyszerfejlesztő startup társalapítója és vezetője. A műsorvezető Kutasi Judit.

  11. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  12. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

A mai nap műsorai

Friss hírek