1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    Szemét-gate. Magyarországon termelődik a negyedik legtöbb háztartási hulladék az Európai Unióban, ugyanakkor a mennyiség jelentősen csökken. Várakozáson felül javult a németországi fogyasztói hangulat. A GfK szakértője elmondta, a fogyasztók láthatóan kezdenek magukhoz térni a korlátozások által okozott sokkból. Mi várható? Kiderül pénteken reggel. A Dacia után a Ford is leállította romániai üzemét, mivel a félvezető hiány miatt nem tudják folytatni az autógyártást. A szakértő szerint a magyarországi gyárak átmeneti bezárása is napirendre kerülhet. A bruttó átlagkereslet 2020-ban majdnem 10 százalékkal emelkedett, idén kisebb pluszt várnak az elemzők. Lesz szó a reggeli Monitorban két tőzsdei nagyágyú, a Richter, és a Telekom negyedik negyedéves gyorsjelentéséről, és Mezei Dániel érdekes témáival is várja Önöket Szűcs Péter.

    Belehallgatás:
  3. 11:05

    Soul History

    Délelőtt 11.00 - 13.00-ig a SOUL History mai Plus fejezet?be visszat?r a nagy mentor, Fekete Tam?s. Tomival m?r többször tal?lkozhattak a Trend FM hallgat?i, hisz m?g merénylet keretében vezette is a műsort Francesco kez?ből kiv?ve a mikrofont… Soul zenei berkekben a beceneve “Professzor”, ami nem is ?rdemtelen, hisz a hazai fekete zenei r?di?z?s ?ttörője hatalmas lexikai tud?ssal. Ma ?jabb ?nyenc lemezekkel ?rkezik, de az ?lettört?net?t, benne a kezdeti ors?s magn?s gyűjtöget?st is megismerhetjuk. A V?rkonyi M?ty?ssal k?szült Funky Gener?l ad?s pedig az al?bbi linken hallgathat? vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-plus-69ad?s-r7-20210211-v?rkonyi-m?ty?s-életműportré-a-funky-gener?l/

  4. 13:05
  5. 13:35
  6. 14:05
  7. 15:05
  8. 16:05
  9. 16:35
  10. 17:05

    Prémium Kategória Túrós-Bense Leventével

    A Richter és a Telekom is hozta a várakozásokat a tavalyi negyedik negyedéves jelentésében, a gyógyszergyártó esetében a kedvezőtlen piaci környezet számlájára lehet írni a negatív árfolyam-reakciót a Telekomnál viszont az osztalékkal kapcsolatos bejelentésnek tudható be a korrekció – véli Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője. A Richter esetében igen kedvező a jövőkép, amit a menedzsment előrejelzése is alátámaszt. Az Erste célára 9805 forint, ami egy konzervatív modell alapján készült. A Telekom osztalékával kapcsolatban Nagy András a népmesei párhuzammal élve úgy fogalmazott: hozott is osztalékot a Telekom meg nem is. Ráadásul továbbra sincs konkrét osztalékpolitika, ami még nagyobb mértékben nehezedhet az árfolyamra. Nagy András szerint a Telekom teljesítménye mellett jövőre már nehéz lesz megmagyarázni, ha alacsony marad az osztalék. A szakértő úgy látja, a Deutsche Telekom horvát vagy a görög leányánál véghezvitt részvényesi „lázadás” itthon - a Magyar Telekom tulajdonosi struktúrája miatt - nem vezetne sikerre. Pénteken a 17 órai hírek után várja Önöket a Prémium kategóriában Túrós-Bense Levente, szerkesztő-műsorvezető.

    Belehallgatás:
  11. 18:05

    A Nap Vendége

    Balla Ákos, ingatlanszakértő, a Balla Ingatlan tulajdonos-vezetője. A műsorvezető Lakatos László.

    Belehallgatás:
  12. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

2021-03-04 00:00:00

Egészségkód

2021-03-04 11:05:00

Monitor

2021-03-04 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2021-03-04 13:35:00

Zenei válogatás

2021-03-04 14:05:00

Szenzor

2021-03-04 15:05:00

Tudatos Fogyasztó

2021-03-04 16:05:00

A Nap Vendége

2021-03-04 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

2021-03-04 19:05:00

  • Másfél milliárdért cserélt gazdát egy kosaras kártya

    A Luka Doncic, a Dallas Mavericks játékosát ábrázoló kártyát még 2018-ban adták ki, amikor a fiatal szlovén kosaras debütált az NBA-ben. A kártyából mindössze egyetlen darab készült és a játékos alá is írta, így még abban az évben 400 ezer dollárért vette meg egy gyűjtő. A befektetés sikerét jól mutatja, hogy három évvel később 4,6 millió dollárért cserélt gazdát a relikvia.

Friss hírek