1. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    Nagy potenciált lát az új 5G technológiában a világ legnagyobb távközlési cége. A China Mobile 50 ezer 5G átjátszó állomással rendelkezik majd országszerte. Kína 50 nagyvárosában már elérhető az 5G mobil szolgáltatás, ami a jövő évtől már a kisebb településeken is hozzáférhető lesz. Nem fog beavatkozni, mindössze kommunikációról van szó az Egyesült Államok részéről – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Világgazdasági Intézet munkatársa miután Washington támogatásáról biztosította az iráni tüntetőket. Azért kezdődtek megmozdulások több iráni városban, mert a kormány váratlanul bejelentette, hogy jegyrendszert vezet be az üzemanyag-kereskedelemben, egyúttal jelentősen emeli a benzin árát. A teheráni külügyminiszter szerint a nép jól tudja, hogy az Egyesült Államok nem őszinte velük, és a befolyó többletbevételből pedig egyébként is a szegényeket támogatják. A vasút előtérbe helyezésével lehet zöldíteni a globális közlekedést, illetve az áruszállítás egészét – mondta a MÁV elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert szerint az európai vasutas szakmában egyetértés van arról, hogy a járatok a vasúti pályák felújításával és modernizálással, gyakorlatilag a legzöldebb közlekedési-szállítási módot lehet létrehozni. Magyarországon elmaradott a vasút villamosításában, de már elkezdték az észak-balatoni pálya fejlesztését. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Tóth Anna, Szűcs Péter és NESTA.

  3. 12:05
  4. 12:35
  5. 14:05

    IoT Zóna

    Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége kongatta néhány éve először a vészharangot, hogy nincs elég szakember a digitális térben. Azóta sok minden történt. A szervezet a Microsofttal együtt most megismételte a vizsgálatot, amely arra is kiterjedt, hogy mekkora fejlődési potenciál van az ágazatban a gazdaság egészét tekintve. Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető-igazgatója a vendégünk.

  6. 14:35
  7. 15:05
  8. 17:05

    A Nap Vendége

    Bengyel Ádám, a Foxpost vezérigazgatója. A műsorvezető Érczfalvi András.

  9. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-12 00:05:00

Zenei válogatás

2025-09-12 11:05:00

Monitor

2025-09-12 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-09-12 13:35:00

BorMárka

2025-09-12 14:05:00

Mozgásban Varjú Frigyessel

2025-09-12 15:05:00

Fintech Világa

2025-09-12 16:05:00

Prémium Kategória

2025-09-12 17:10:00

A Nap Vendége

2025-09-12 18:05:00

A Nap Vendége

2025-09-12 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-12 19:05:00

Friss hírek