Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
A német ipar több mint egy éve tartó gyengélkedése ellenére a hazai ipar 8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, szeptemberben pedig 11 százalékkal. Ebben vastagon benne van az autóipar jó teljesítménye – erről Mozgásban című műsorunkban beszélt a pénzügyminiszter, Varga Mihály. Három éves mélypontra zuhant az euro-övezeti infláció októberben – közölte az Eurostat. Egyre népszerűbbek a közösségi irodák. A coworking szolgáltatást nyújtó vállalatok száma tíz év alatt 1000 százalékot nőtt, a világon jelenleg több mint 3 millióan választják a közösségi irodákat. Budapesten is. Jelentősen megugorhat a panelházak energetikai felújításának költsége. 2021-től ugyanis már csak a „közel nulla energiaigény” feltételeinek teljesítésével végezhető energetikai célú felújítá – hívta fel a figyelmet a Knauf Insulation marketingmenedzsere. A modern magyar kerámia megteremtőjének, Gádor Istvánnak egyedülálló hagyatéka is kalapács alá kerül a BÁV 75. Művészeti Aukcióján, november 19-én, és 20-án. Egy jogszabályváltozás miatt a következő évtől visszaigényelhetővé válik a behajthatatlan követelések után megfizetett áfa. De szó lesz a cégek utódlásának egyre égetőbb problémájáról is. Szűcs Péter várja Önöket hétfőn reggel.
-
10:05
Menni-Enni
A „Menni-Enni” mai adásában elmondjuk, hogy milyen programokkal vár a Járatlan Utakon Fesztivál, majd beszámolunk a velencei árvízről. Végül bemutatkoznak a tematikus budapesti Karácsonyi utcák.
-
12:05
Monitor
Lesz-e idén Mikulás Rali a tőzsdéken, vagy az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi vita óvatosságra inti a befektetőket? Egyáltalán, melyik felet érinti komolyabban a vámháború? Nagy potenciált lát az új 5G technológiában a világ legnagyobb távközlési cége. A China Mobile 50 ezer 5G átjátszó állomással rendelkezik majd országszerte. Kína 50 nagyvárosában már elérhető az 5G mobil szolgáltatás, ami a jövő évtől már a kisebb településeken is hozzáférhető lesz. Nem fog beavatkozni, mindössze kommunikációról van szó az Egyesült Államok részéről – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Világgazdasági Intézet munkatársa miután Washington támogatásáról biztosította az iráni tüntetőket. Azért kezdődtek megmozdulások több iráni városban, mert a kormány váratlanul bejelentette, hogy jegyrendszert vezet be az üzemanyag-kereskedelemben, egyúttal jelentősen emeli a benzin árát. A teheráni külügyminiszter szerint a nép jól tudja, hogy az Egyesült Államok nem őszinte velük, és a befolyó többletbevételből pedig egyébként is a szegényeket támogatják. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
12:35
-
14:05
ReBrief
A ReBriefben ma beszélünk a Renault Clio harmincadik születésnapi kampányáról, a szinglik napjáról, valamint arról, hogy a Netflix is kiharap egy nagy szeletet a tehetségkutatók tortájából. Az idei Websummit konferenciáról Czibóka Gabriella, a Mediátor stratégája számol be nekünk.
-
14:35
-
15:35
-
17:05
Hétfő - Egy nő
Toldi Gabriella, a Jet Travel Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. A műsorvezető Kutasi Judit.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
A Trend FM által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint lesz válaszlépés a lengyelországi incidensre, a lengyel és a balti légtérvédelmet tovább kell erősíteni.
- Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
Friss hírek
-
Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
A Trend FM által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint lesz válaszlépés a lengyelországi incidensre, a lengyel és a balti légtérvédelmet tovább kell erősíteni. -
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
Továbbra is nagy erőkkel keresik a merénylet elkövetőjét. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy online portált is létrehozott, amelyen informátorok jelentkezését várják. -
A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
Az illegális dohánytermékek veszélyeire figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azzal a rövidfilmmel, amelyet az AI Summiten mutattak be. -
Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
Egykori mikrobiális élet nyomait rejtheti egy marsi kőzetminta, amelyet a Perseverance marsjáró vételezett még tavaly – közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal. -
Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
A magyar inflációs adat nem okozott semmilyen meglepetést, teljesen megegyezett az elemzői konszenzussal és az Erste elemzőinek a várakozásaival. Az Európai Központi Banknál hosszú távon is a legvalószínűbb forgatókönyv a kamatoknak a tartása.