Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Nestával
Az adósságfék szabályok szigorítása az egész gazdaságra kedvezően hat, miután a kockázatot csökkenti – közölte a Moody’s. Az októbertől életbe lépő szabályok nem alakítják át a hitelpiacot, de azt azért lehet látni, hogy sokan még a szigorítások előtt írnák alá kölcsönszerződésüket– mondta a bankráció szakértője. Meghirdették az újabb diplomamentő programot. A felsőoktatásban végzetteknek, utólagos nyelvvizsga megszerzéséhez szeptember 3-a, délután 2 óra a pályázati felület megnyitásának tervezett időpontja. A program 400 millió forintos kormányzati támogatással indul újra, egy fő 300 ezer forintos támogatáshoz juthat, amit azonban sikertelenség esetén vissza kell téríteni. Kína jelentősen, majdnem 90 százalékkal csökkentette behozatalát Észak-Koreából az év első hét hónapjában. Az import mértéke így 124 millió dollárra mérséklődött éves összevetésben. A kínai vezetés érdeke az ENSZ szankciók betartása mellett ugyanakkor továbbra is az, hogy úgy tartsa fel Kim Dzsongun rendszerét, hogy az közben ne okozzon jelentős nemzetközi politikai bonyodalmakat. A kokszgyártás-kőolajfeldolgozás ágazatban kerül a legtöbbe egy munkavállaló a hazai cégeknek. A KSH adatai szerint ebben a szegmensben az egy millió forintot súrolja a dolgozók átlagos munkaerőköltsége, míg a lista alján az egészségügyben és a ruhagyárakban dolgozók állnak, 235 ezer forint körüli munkaerőköltséggel. Jelentősen csökkenhet a kávétermés jövőre Indiában. A világ 6. legnagyobb, elsősorban Robusta exportőrénél ugyanis földcsuszamlások, és árvizek tizedelik az ültetvényeket. Ezért a kávétermesztők szövetsége szerint a jövő évi kávétermés az 1997-1998-as termésév óta a legalacsonyabb lehet, negyedével kisebb az idei évre várt 316 ezer tonnánál. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
11:05
-
13:00
-
13:35
-
15:05
M2M Zóna
Ujjlenyomat felismerőt vagy számkombinációt alkalmazunk, ha meg akarjuk nyitni a telefonunkat? A Huawei kutatása erről szólt. A gyártók így tesztelik, milyen technológiákban bíznak a felhasználók. De szó lesz arról is, hol tart az 5G fejlesztése, és hogy ez mit hoz a mindennapokban. A Huawei Magyarország két vezetője, Krecsmár Csaba és Vörös Zsolt segít nekünk ebben. Tartsanak velünk!
-
15:35
-
16:05
-
16:35
-
18:05
A Nap Vendége
Eszterhai Viktor, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány és Kutatóintézet kutatója, és Goreczky Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője. A riporter Lakatos László.
-
19:05
Borjour
Van egy tó, amit még nem kóstoltunk körbe a stúdióban ezen a nyáron: kedden tehát a Fertő-tó egyik legjobbja rádióban! A burgenlandi ZANTHO Sauvignon Blanc-ját és Grüner Veltlinerjét kóstoljuk Kálmán Andrással, a KisBécs egyik alapítójával, és ha rajtunk múlik, mindent megtudunk a pannon elevenszülő gyíkról :) Van egy tó, amit még nem kóstoltunk körbe a stúdióban ezen a nyáron: kedden tehát a Fertő-tó egyik legjobbja rádióban! A burgenlandi ZANTHO Sauvignon Blanc-ját és Grüner Veltlinerjét kóstoljuk Kálmán Andrással, a KisBécs egyik alapítójával, és ha rajtunk múlik, mindent megtudunk a pannon elevenszülő gyíkról :)
-
20:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
Továbbra is nagy erőkkel keresik a merénylet elkövetőjét. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy online portált is létrehozott, amelyen informátorok jelentkezését várják.
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
Friss hírek
-
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
Továbbra is nagy erőkkel keresik a merénylet elkövetőjét. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy online portált is létrehozott, amelyen informátorok jelentkezését várják. -
A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
Az illegális dohánytermékek veszélyeire figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azzal a rövidfilmmel, amelyet az AI Summiten mutattak be, és mesterséges intelligencia segítségével készítettek Janklovics Péter színművész közreműködésével. -
Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
Egykori mikrobiális élet nyomait rejtheti egy marsi kőzetminta, amelyet a Perseverance marsjáró vételezett még tavaly – közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal. -
Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
A legfrissebb magyar inflációs adat nem okozott semmilyen meglepetést, teljesen megegyezett az elemzői konszenzussal és az Erste elemzőinek a várakozásaival. Európai szinten az EKB mai kamatdöntése a hét egyik kiemelt eseménye. A várakozások szerint szinten fogják tartani a kamatot. -
Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
A hazai termelékenység, a gazdasági növekedés és a bruttó fizetések alakulása sem segíti a jövő évre tervezett 13 százalékos minimálbéremelést.