Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Újabb ausztrál kormányfő köszönt le mandátumának kitöltése előtt. 2007 óta már hat miniszterelnök váltás volt az országban. Ezúttal Malcolm Turnbull volt miniszterelnököt Scott Morrison váltotta a kormányzó Liberális Párt élén. Turnbull egy belső hatalmi harc után volt kénytelen lemondani pártvezetői tisztségéről. 91 millió forintos bírsággal sújtotta a jegybank az Atlantic Global Asset Managment nevű, piramisjátékot űző társaságot. Az engedély nélkül működő cég visszafizetendő pénzeszközöket gyűjtött egy éves lekötési időre, akár több százezer eurós összegben. Emellett irreális, heti 4-6 százalékos hozamot ígért a megtévesztett befektetőknek. Az üzleti és a fogyasztói várakozások is romlottak a GKI felmérése szerint augusztusban. A Gazdaságkutató Intézet konjunktúraindexe idei mélypontjára esett, igaz, júliusban még történelmi csúcson állt a mutató. A GKI vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az üzleti várakozásokat leginkább a szolgáltató cégek rontották, a növekvő pesszimizmust pedig a gazdasági lassulástól való félelem táplálja. Nem jelent politikai kockázatot, hogy az Északi Áramlat 2 nevű földgázvezeték megépülésével még jobban elköteleződik Európa Oroszország felé- áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. A tanulmány szerint a kontinens gázigénye 2022-re 45 százalékkal nő, ezt pedig csak a 2019 végére elkészülő, Németországot és Oroszországot összekötő vezeték tudja majd kielégíteni. Az ingatlanpiaci beruházók arra készülnek, hogy hamarosan elfogynak a készpénzes ügyfelek a piacon- áll a GDN Ingatlanhálózat közleményében. A cég alapító-tulajdonosa szerint a lakásárak emelkedése nem teszi lehetővé, hogy a vásárlók önerőből finanszírozzák ingatlan beruházásaikat, és a jövőben a készpénz helyett más pénzügyi megoldások fogják pörgetni a piacot. Emellett itt lesz az Equilor vezető elemzője, akivel a Fitch Rating hitelminősítői döntéséről is beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
11:05
Menni-Enni
A Menni-Enni mai adásában beszámolunk a Budapest Borfesztivál előkészületeiről, majd a We Love Budapest segítségével előrevetítjük Budapest őszi programkavalkádját, végül a Quimby mesél és zenél.
-
13:00
-
13:35
-
15:00
-
15:35
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
18:05
Hétfő - Egy nő
Bíró Ágota coach, tréner, tanácsadó, az Emarsys-Technologies Kft. HR vezetője. A riporter Kutasi Judit.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
Továbbra is nagy erőkkel keresik a merénylet elkövetőjét. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy online portált is létrehozott, amelyen informátorok jelentkezését várják.
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
Friss hírek
-
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
Továbbra is nagy erőkkel keresik a merénylet elkövetőjét. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy online portált is létrehozott, amelyen informátorok jelentkezését várják. -
A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
Az illegális dohánytermékek veszélyeire figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azzal a rövidfilmmel, amelyet az AI Summiten mutattak be, és mesterséges intelligencia segítségével készítettek Janklovics Péter színművész közreműködésével. -
Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
Egykori mikrobiális élet nyomait rejtheti egy marsi kőzetminta, amelyet a Perseverance marsjáró vételezett még tavaly – közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal. -
Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
A legfrissebb magyar inflációs adat nem okozott semmilyen meglepetést, teljesen megegyezett az elemzői konszenzussal és az Erste elemzőinek a várakozásaival. Európai szinten az EKB mai kamatdöntése a hét egyik kiemelt eseménye. A várakozások szerint szinten fogják tartani a kamatot. -
Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
A hazai termelékenység, a gazdasági növekedés és a bruttó fizetések alakulása sem segíti a jövő évre tervezett 13 százalékos minimálbéremelést.