Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
A Magyar Nemzeti Bank újabb 180 pontos csomagot dolgozott ki az ország versenyképességének javítása érdekében. A jegybank szerint szükség lenne az oktatás korszerűsítésére, a foglalkoztatást terhelő adók és a társasági adó további csökkentésére, a vállalatok technológiai fejlesztésére, de arra is, hogy az egyre javuló banki szolgáltatások mellett folyamatosan emelkedjenek a bérek is. Öt éves csúcsra gyorsult az infláció júniusban, de a jegybank vélhetően nem emeli meg az irányadó rátát. A KSH adatai alapján 3,1 százalékra gyorsult az éves drágulás, a havi ütem pedig 0,3 százalék volt. Leginkább az üzemanyagok ára emelkedett, a szolgáltatásoké viszont enyhén csökkent. Pörög a garázsok piaca. Jelentősen emelkedett a parkolóhelyek ára is. Jelenleg a fővárosban akár 4-5 millió forintot is elkérnek egy garázshelyért, évekkel ezelőtt ez alig volt kevesebb, mint egy garzonlakás ára. A népszerűségük töretlen: lévén sokkal olcsóbbak, mint a kisebb lakások. Sokan befektetési célból is veszik a garázshelyeket. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Szűcs Péter és Tresó T. Tibor.
-
11:05
-
13:00
-
14:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Ma rendhagyó módon egyetlen helyen járunk a Közkincs-keresőben – igaz, a nagyváradi vár mind térben, mind időben meglehetősen nagy falat a látogatók számára is. Bár a ma látható épületek már az erdélyi fejedelemség korában kezdtek kiépülni, a korábbi évszázadokat is láthatjuk az épület alatt. A vár nagy részét már felújították, azonban van még kutatni, illetve megmutatni való, hiszen feltárásra vár a középkori székesegyháza jó része, ahol Szent Lászlót és Luxemburgi Zsigmond királyt is eltemették.
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke. A riporter Szajlai Csaba.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
A Trend FM által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint lesz válaszlépés a lengyelországi incidensre, a lengyel és a balti légtérvédelmet tovább kell erősíteni.
- Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
Friss hírek
-
Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
A Trend FM által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint lesz válaszlépés a lengyelországi incidensre, a lengyel és a balti légtérvédelmet tovább kell erősíteni. -
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
Továbbra is nagy erőkkel keresik a merénylet elkövetőjét. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy online portált is létrehozott, amelyen informátorok jelentkezését várják. -
A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
Az illegális dohánytermékek veszélyeire figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azzal a rövidfilmmel, amelyet az AI Summiten mutattak be. -
Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
Egykori mikrobiális élet nyomait rejtheti egy marsi kőzetminta, amelyet a Perseverance marsjáró vételezett még tavaly – közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal. -
Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
A magyar inflációs adat nem okozott semmilyen meglepetést, teljesen megegyezett az elemzői konszenzussal és az Erste elemzőinek a várakozásaival. Az Európai Központi Banknál hosszú távon is a legvalószínűbb forgatókönyv a kamatoknak a tartása.