Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
A bankjegysorozat utolsó elemeként, megújul az 500 forintos címlet is- közölte Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke sajtótájékoztatón. A jelenlegi bankjegyeket 2019 végéig használhatjuk vásárlásaink során, ezt követően az MNB bevonja azokat. Az új ötszáz forintossal jövő év február 1-jétől lehet majd fizetni. Jelentősen bővült a kiskereskedelmi forgalom májusban Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint 7.8%-os növekedést produkált a szektor. Az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője elmondta, hogy a bővülés motorjai az erős hazai kereslet valamint az elhalasztott lakossági fogyasztások voltak. Az euróövezetben 1,4 az unió egészében pedig 2,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi szektor éves alapon. Az euró zóna növekedési üteme változatlan volt áprilishoz képest, Portugáliában mérték a legnagyobb bővülést, míg Németországban több mint két százalékos visszaesést regisztráltak. Az unióban Magyarországon nőtt leggyorsabb ütemben a forgalom, utána Románia következik szintén hét százalék fölötti értékkel. A büntetőeljárásról szóló törvény módosításával egyes ügyek tárgyalása jelentős mértékben felgyorsulhat – mondta az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület elnökségi tagja. Az ügyvéd hozzátette, hogy a változtatások további célja, hogy a bíróságok leterheltségét csökkentsék. Kevesebb agártámogatás juthat Magyarországra a 2020 utáni új uniós költségvetési ciklusban. A tervezet szerint az új uniós Közös Agrárpolitika a kétpilléres kifizetési rendszer mindkét tartó oszlopát, a közvetlen piaci támogatásokat, és a vidékfejlesztési programokra szánt összegeket is megnyirbálná. Nem várható komoly büntetési hullám a július 1-jétől hatályos online számlázási rendszer miatt- mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója. A szakértő azt is hozzátette, hogy az első fél-egy év valószínűleg tesztüzemként fog funkcionálni mind az adóhatóság, mind a vállalatok körében. Ezért a NAV inkább a figyelmeztetés és nem a büntetés eszközével fog élni. A nyári szezonban megszaporodnak a felhasználókat, online vásárlókat célzó adathalász támadások –hívja fel a figyelmet a Quadron Kibervédelmi Kft. szakértője. Solymos Ákos hozzátette, hogy minden harmincadik elektronikus levél adathalászatra irányul. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
11:05
-
13:00
-
13:35
-
14:35
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Móré Attila, az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. tulajdonosa. A riporter Komáromi Balázs.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
A Trend FM által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint lesz válaszlépés a lengyelországi incidensre, a lengyel és a balti légtérvédelmet tovább kell erősíteni.
- Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
Friss hírek
-
Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
A Trend FM által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint lesz válaszlépés a lengyelországi incidensre, a lengyel és a balti légtérvédelmet tovább kell erősíteni. -
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
Továbbra is nagy erőkkel keresik a merénylet elkövetőjét. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy online portált is létrehozott, amelyen informátorok jelentkezését várják. -
A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
Az illegális dohánytermékek veszélyeire figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azzal a rövidfilmmel, amelyet az AI Summiten mutattak be. -
Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
Egykori mikrobiális élet nyomait rejtheti egy marsi kőzetminta, amelyet a Perseverance marsjáró vételezett még tavaly – közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal. -
Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
A magyar inflációs adat nem okozott semmilyen meglepetést, teljesen megegyezett az elemzői konszenzussal és az Erste elemzőinek a várakozásaival. Az Európai Központi Banknál hosszú távon is a legvalószínűbb forgatókönyv a kamatoknak a tartása.