Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Sarkadi-Szabó Kornéllal
A vártnál nagyobb mértékben csökkent a japán kiskereskedelmi forgalom augusztusban. A japán gazdasági minisztérium jelentése szerint a tavalyi év azonos időszakához képest 2,1 százalékos volt a visszaesés, és júliushoz képest is több mint egy százalékkal mérséklődött a fogyasztás. A japán kormány a belső fogyasztás fellendítése miatt 7500 milliárd jent önt a gazdaságba, ugyanakkor az ING Bank vezető elemzője szerint, amíg nem emelkednek a bérek, nem várható jelentős növekedés. - Stabilizálódik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja Magyarországon. A két legnagyobb társaság, az Allianz és a K&H legutóbb tavasszal módosított az árain, aminek elsősorban az az oka, hogy mind a biztosítók, mind pedig az ügyfelek elfogadták a jelenlegi 33 ezer forint körüli átlagdíjat. – adta hírül a Világgazdaság. A Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs főosztályvezetője szerint a hosszabb ideje állandó tarifaküszöb köszönhető annak is, hogy törvény szerint a társaságok már bármikor változtathatnak a díjaikon a piaci körülményeknek megfelelően. - A kötvényalapok kockázatainak növekedésére figyelmeztet a bankmonitor. Felidézik, hogy az utóbbi időben népszerű befektetési formává váltak a kötvényalapok, miután magas hozammal kecsegtettek. Ugyanakkor az ilyen befektetéseknél nincs tőkegarancia, így akár veszteség is értheti a befektetőt. A bankmonitor elemzője, Szabics Zsolt arról is beszélt, hogy mi a jó befektetési stratégia a kötvényalapoknál. - Még akkor is kiírják a függetlenségi népszavazást Katalóniában jövő nyáron, ha a kormány ellenzi azt – jelentette be a katalán elnök, amikor bizalmi szavazást kért maga ellen. Az autonóm közösség vezetője azt hangsúlyozta, a szavazást kiírják, de a megegyezésre törekszenek a spanyol kormánnyal. A MTA Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa, Artner Annamária szerint sok függ attól, hogy milyen kormány lesz akkor hatalmon, csak a Podemos párt áll az elszakadás mellett, a többi politikai erő ellenzi a függetlenedést. - A jövő év elejétől kötelező lesz az online pénztárgép használata a taxikban is. A kormányrendelet szerint 2017. január 1-jétől minden taxisnak az előírások szerint működtetnie kell az online kasszát a számlaadásnál. Ugyanakkor az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint tovább csúszhat a rendelet megvalósulása, ugyanis jelenleg még azt sem tudják a taxisok, hogy milyen készülékeket kell beszerezniük. - A brit kereskedelmi kapcsolatok kilátásairól tartott közös előadást a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara. A Magyar-Brit Üzleti Fórum legfontosabb témája az volt, hogy a britek Európai Uniós kilépése milyen hatással lehet a meglévő kereskedelemre. A Brit Gazdasági Kapcsolatok Fejlesztéséért felelős szervezet igazgatója szerint a Kereskedelmi Kamara célja, hogy a magyar vállalkozások a kilépés ellenére se sérüljenek, és erre kamarai együttműködéssel minden esély megvan. Várja önöket a műsorvezető Nagy Károly.
-
11:05
Soul History
A 60.befejező SOUL History vendége Várkonyi Mátyás, Novai Gábor, Karácsony János – James és Horváth Charlie azaz a Generál akkor és most. A műsor a 22. SOUL History Extra is egyben, melyben kizárólag Generál és hozzá köthető dalok szólnak eredeti és mai változatban.
-
13:05
-
13:35
-
14:05
Rövidítés Mezei Dániellel
Szeptember utolsó hétvégéjén ismét rövidítés, egy műsor, amely élőben a Mikoviny úton, a magyar teniszsport új edzőközpontjában készült. Miközben zajlik a junior csapat-világbajnokság a pályákon, Mezei Dániel Szűcs Lajossal, a szövetség elnökével beszélget a megújuló magyar teniszről. Azt követően pedig az esemény sportértékéről esik szó, Köves Gábor korábbi válogatott teniszezővel.
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Harsányi Mária, az Óbudai Társaskör igazgatója, G. Horváth László hegedűművész és Fráter Zoltán író-szerkesztő. A riporter Kristóf Gábor.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják.
- Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
- Kétmilliárdot fektet egy magyar digitális játékipari cégbe a Focus Ventures
- Átlépte a bűvős határt az Nvidia
- Több tízezer károsult és milliárdos károk a pusztító viharok nyomában
- Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
- Orosz-ukrán háború: Putyin nem köt békét, folytatódnak a felőrlő harcok
- Trump 35%-os vámot jelentett be Kanadára, a chicagói FED elnöke sem hagyta szó nélkül
- Kriptoverzum – A szabályozott stablecoinoké a jövő?
- Zajlik a stablecoin verseny, és még nem tudni, ki lesz a nyertes
- Itt az amerikai gyorsjelentési szezon: eljött a dollár ideje?
- Érdemes vigyázni: áll a bál a kriptopiacon
- Történelmi rekord a magyar tőzsdén, 100 ezer pont fölött zárt a BUX
- Végrehajtás: több marad a zsebben, de több lesz a buktató a bankban?
- Hogyan csapódik le a vámháború? Az ördög a magyar infláció részleteiben rejlik
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
Friss hírek
-
Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. -
Kétmilliárdot fektet egy magyar digitális játékipari cégbe a Focus Ventures
A digitális játékipar világszerte egyre jelentősebb gazdasági és technológiai ágazattá válik. -
Átlépte a bűvős határt az Nvidia
A chipgyártó kapitalizációja túlszárnyalta a 4 ezer milliárd dolláros szintet, ezt a volument ők érték el elsőként. -
Több tízezer károsult és milliárdos károk a pusztító viharok nyomában
Hétfőtől péntek reggelig az ország területéről 11 510 káreseményről érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, és 3 895 káresemény felszámolásán még továbbra is dolgoznak a tűzoltók. -
Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
Progresszív, kísérletező, szabad és kritikus. Az 1998-as nyitás óta ilyen volt, és ilyen is marad a főváros kortárs kísérletező összművészeti terepe, a Trafó.