1. 23:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával

    Akár 3-4 évig is bírhatja Szaúd-Arábia költségvetése az alacsony olajárakat. Pedig a következő két évben az IMF számításai szerint 21-23 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal kell szembenéznie az országnak. A Trend FM által megkérdezett szakértők szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén belül Szaúd-Arábia és Irán ellentéte miatt nincs egyezség a kitermelési mennyiségről. Napi 1 millió hordónyi a többlettermelés a világon, ráadásul Irán piacra lépése csak növelni fogja a felesleges olajmennyiséget, a tárolók kapacitása pedig véges. Saját üzleti környezetben nincs, de Magyarországon igenis jelen van a korrupció – így nyilatkoztak a cégvezetők egy tanácsadó felmérésében. Ráadásul a kis- és középvállalkozások vezetői szerint szükségtelen a visszaélések kezelése. Szakemberek szerint csak az Egyesült Államokban nem probléma az orvos-elvándorlás, ezért csak béremeléssel nem alakítható ki a minőségi betegellátás. Fontos lenne az egészségipar fejlesztése, amely különböző eszközök fejlesztésévek és gyógyászati modellek kialakításával, nagyban járulhatna hozzá a többletköltségekhez. Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke azért azt is hangsúlyozta, hogy a jellegieknél magasabb bérekre lenne szükség. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Szűcs Péter és Miklós Felícia.

  3. 10:05

    Kultúrpart Marosi Viktorral

    A Kultúrpart mai adásában Boross Martin lesz a vendégünk, Felülről az ibolyát c. előadása kapcsán. Herbert Anikó mesél Akácfa utcai zöld installációjáról, valamint egy felnőtt bábelőadásról, Az idő rövid történetéről Szolár Tibort kérdezzük. Végül Tóth Mihály ceremóniamester beszél a nemzetek közti kulturális hidakról.

  4. 12:05

    Monitor Nagy Károllyal

    Újabb rekordnyereséggel zárta a tavalyi negyedik negyedévet az Apple, de a korábbiakban kisebb mértékben nőtt az iPhone-eladásai száma. Az informatikai óriás 75 milliárd 870 millió dollár árbevétel mellett 18 milliárd 360 millió dollár nyereséget ért. Mindkettő rekord, de az idei első negyedévre például már forgalomcsökkenéssel számol a cég vezetése. Az elemzők és a befektetők is azt találgatják, hogy az Apple mihez kezd az egyre nagyobb készpénz állományával. A Világbank legújabb előrejelzése szerint a kőolaj idei átlagára 37 dollár lesz hordónként, ami 14 dollárral marad el a szervezet korábbi becslésétől. Az egyre alacsonyabb olajár miatt már Kuvaitban is a költségvetési kiadások csökkentésén gondolkodnak. A kuvaiti sajtó már októberben azt írta, hogy közel kétszeresére emelkedhet a benzin ára, és az ottani kormány várhatóan társasági adót vet ki a vállalatokra. Már második napja 1100 dollár fölött az arany ára. A részvénypiacok gyengélkedése és az árupiaci termékek árának szabadesése miatt újra a kevésbé kockázatos termékeket keresik a befektetők. Ez újra előtérbe hozta az eddig igencsak mellőzött aranyat. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly.

  5. 13:05

    Golf Túra

    A Golf Túrában a profivá válásról esik szó, Popovits Barnabás és Bodnár Csaba arról beszélget, hogy hogyan lehet akár profi versenyzővé, akár profi oktatóvá válni Magyarországon.

  6. 13:36

    Közkincskereső Kovács Olivérrel

    Egy történelmi emlékhely, amely a hajdúk históriáját őrzi. A hajdúböszörményi hajdúkerületi székházat, a jelenlegi múzeumot járjuk be a műsor első felében. Az épület nem csak hatalmas, de ez a legkorábbi fennmaradt világi középület a megyében. Ezután egy roppant méretű bronzkori tárgyal ismerkedünk meg, amiről a szakemberek sem tudják, micsoda, de az istenekhez vélhetően köze volt. A leletet miskolci Herman Ottó Múzeum mutatja be egy izgalmas tárlaton. Végül Mátyás király visegrádi palotájában barangolunk. Bár a helyreállítás így is impozáns, még bőven volna mit visszaépíteni.

  7. 14:36
  8. 15:05

    Szívlapát a Kapcsolódjunkban

    Vendégünk lesz Dr. Molnár Klára, a Magyar Adományozói Fórum igazgatója, amely kifejlesztette a Felelős Támogató Védjegyet. Ennyek lényege, hogy egy olyan egységes szakmai alapelveken nyugvó és hitelesíthető védjegyet hozzon létre, amely garanciát nyújt arra, hogy az elismerést elnyerő vállalatok valóban felelősen és objektív szakmai szempontoknak megfelelően végzik közhasznú támogatási tevékenységeiket.

  9. 15:36

    Pesten és Budán a Kapcsolódjunkban

    Tracey Wheatley-vel beszélgetünk a február 6-ai Átalakuló Közösségek Kapunyitási Piknikjéről.

  10. 16:10

    Kultúrpart a Kapcsolódjunkban

    Varga Krisztina lesz a vendégünk. A fiatal táncossal életpályájáról és az emigránsok ihlette előadásáról, a Papírhajótöröttekről beszélgetünk.Ezt követően Ertl Pétert faggatjuk a Budapest Táncfesztiválról, majd telefonon bejelentkezik Németh Gábor, aki a február 11-ei, Három Szemfényvesztő című bűvész?műsorra invitálja a hallgatókat.

  11. 17:06

    A Nap Vendége

    Banai Péter Benő, Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkár. A riporter Szajlai Csaba.

  12. 18:06

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-09 00:05:00

A holnap tegnapja

2025-07-09 11:05:00

Zenei válogatás

2025-07-09 12:05:00

Monitor

2025-07-09 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-09 13:35:00

Reggeli Monitor extra

2025-07-09 14:05:00

Zenei válogatás

2025-07-09 15:35:00

Kapcsolódjunk

2025-07-09 16:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

Szabados Richard, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára. A műsorvezető Szajlai Csaba. (ismétlés)

2025-07-09 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-09 19:05:00

Friss hírek