Rádióműsor
-
23:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Sarkadi-Szabó Kornéllal
Több mint 5 százalékot ralizott a kőolaj ára csütörtökön délután. Az Erste olaj- és gázipari elemzője szerint ebben egy szaúdi tervezet kiszivárgása állhat, amely kitermelés-csökkentést helyez kilátásba. Pletser Tamás hozzáfűzte: a felpattanásban a rekord számú short pozíció zárása is szerepet játszott, amely jelentősen megemelte a kőolaj árát. Az olaj ára 2003-tól emelkedett hosszú távon 30 dollár fölé, majd érte el a csúcsát 148 dolláron 2008-ban – emlékeztetett a KPMG infrastruktúra és stratégiai iparágak vezetője a Nap vendége című műsorunkban. Ságodi Attila óvatosabb egyes banki elemzőknél, akik szerint az olaj már most, 32-34 dolláron is kitűnő befektetés. Idén akár két hitelminősítőnél is befektetésre ajánlott kategóriába kerülhet Magyarország, ez pedig a nemzetközi alapkezelők esetében is vételi érdeklődést válthat ki a magyar részvényekre – egyebek mellett ez is kiderül az Equilor Befektetési Zrt. jelentéséből. A cég elemzői szerint 2016-ban várhatóan 2,2 százalékkal nőhet majd a GDP, az inflációt 0,6 százalékra várják. Az Equilor vezető elemzője, Kiss Mónika azt mondta: az államháztartási hiányt illetően a hitelminősítők is szigorú feltételeket szabtak, aminek várhatóan megfelel majd a magyar gazdaság. Évek óta először, csökkent a nem teljesítő hitelek aránya a Közép-kelet-európai régióban. A Deloitte elemzése szerint a nem teljesítő hitelállományok mértéke 60-ról 52 milliárd euróra mérséklődött. Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában alacsony a rosszhitelek aránya, míg a nem fizetők aránya leginkább Romániában és Magyarországon számottevő. Az Alibaba továbbra is Kínában a legerősebb. Az internetes kiskereskedelmi óriás gyorsjelentése minden elemzői várakozást felülmúlt a KBC Equitas elemzője szerint: az árbevétel 32 százalékkal bővült a decemberi negyedévben, a felhasználói szám pedig 407 fővel, 22 százalékkal lett több. Cinkotai Norbert ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy 2014 óta az Alibaba működésében is egy lassulás figyelhető meg. Ezekkel és más témákkal is foglalkozunk a pénteki Reggeli Monitorban. Műsorvezetők: Szűcs Péter és Sarkadi-Szabó Kornél.
-
10:05
Soul History
A mai adás vendége Mihályi Réka a Group’N’Swing zenekar énekesnője, a hazai zenei élet elismert vokalistája. A műsorvezető Rota Franceso.
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
14:05
-
15:05
Cégvezető
Milyen volt a 2015-ös év, és mi várható az idén a makrogazdasági folyamatokban? Ezek a folyamatok hogyan hatottak és hogyan hatnak a reálszféra szereplőire? Az adózási szint, a bürokrácia, a korrupció éppen úgy szóba került a Bod Péter Ákos közgazdász, egykori jegybanki elnökkel folytatott beszélgetés során, mint az oktatás, vagy éppen a foglalkoztatás kérdései. A műsorvezető Papp Zoltán.
-
16:10
-
17:06
A Nap Vendége
Vágó Ádám grafikus, a Kárpát medence ősi kincsei című album főszerkesztője, fotósa, grafikusa. A riporter Kristóf Gábor.
-
18:05
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett az amerikai elnök a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával.
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
Friss hírek
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett az amerikai elnök a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával. -
Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
Nagy a káosz a hazai kriptopiacon, mióta július 2-a óta Magyarország kriminalizálta a kriptokereskedelmet. -
Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
A budapesti Orfeum különleges esttel várja vendégeit: Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes egy feledhetetlen, romantikával és szenvedéllyel átszőtt forró zenei utazásra hívja közönségét. -
Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
A hétfői vihar rengeteg törmeléket hordott be a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mindkét futópályára. Emiatt le kellett állítani a forgalmat, és 13 gép szállt le másik reptéren. -
Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
8,5 milliárdos árbevétel, generációváltás, sok százféle termék gyártása és tervezése. Prohászka Andreát, a TUTTI Élelmiszeripari Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.