Rádióműsor
-
23:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:38
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Nőtt a német infláció decemberben, a kérdés, hogy az olajárak csökkenése hogyan hat majd a következő hónapokban. Nemcsak az olaj, a többi nyersanyag ára is esett az elmúlt egy évben. Szó lesz a kakaóról, cukorról és más mezőgazdasági növényekről. Olaszországban fekete volt a hétfő néhány banknak. Az okokat kerestük. Miközben az Egyesült Államokban a Bank of America és a Morgan Stanley is jelentett: felemás eredményeket közöltek. Kínában 6,9 százalékra csökkent a GDP növekedése, ami ugyan nem meglepetés, de úgy tűnik minden, vártnál kisebb makroadat ijedelmet okoz a piacokon. Egyre kevesebb földgázt használunk, bár az elmúlt napokban nőtt a napi felhasználás. Aggodalomra nincs ok, van elég tartalék. Több informatikai mérnök és szakemberre van szükség itthon. A közép-kelet európai országokkal összevetve sem állunk túl jól ebben az ügyben. A többi között ezekről is szó lesz a Reggeli Monitorban, ahol Nagy Károly várja Önöket!
-
10:05
Kultúrpart Marosi Viktorral
A Kultúrpart mai adásában vendégünk lesz Feledi János, a Nemzeti Táncszínház művésze, majd Eckhardt Gáborral beszélgetünk az Óbudai Danubia Zenekar idei programjairól. A Műcsarnok vezető kurátorát, Bán Andrást a Műcsarnok-beli Schöffer-napról kérdezzük, végül Ferenczi György mesél a Fonó évindító koncertjéről.
-
12:06
-
13:06
Golf Túra
A Golf Túrában ezen a héten az amatőr versenyekről, a versenyszervezésről, illetve a klubok nyílt napjairól esik szó.
-
13:36
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Május második szombatja. A Nemzeti Örökség Intézete szeretné, ha megjegyeznénk ezt a dátumot, hiszen országos programot indítanak, az Emlékhelyek Napját – erről beszélgetünk az intézmény elnökével a műsor első perceiben, majd Budapest egyik kevésbé ismert történelmi emlékhelyén, az első budai református templomban járunk. Ezután a Nagycsarnok mögé indulunk, ahol középkori települést és hatalmas kora újkori temetőt tárnak fel a Budapest Történeti Múzeum szakemberei. Végül a várhelyreállításokról szóló konferenciáról beszélgetünk, amelyet pénteken rendeznek meg a visegrádi királyi palotában.
-
15:05
Szívlapát a Kapcsolódjunkban
Szívlapát rovatunkban Szűcs István személyiségfejlesztő trénerrel beszélgetünk, témánk: Önismeret a társadalom tükrében.
-
15:35
Pesten és Budán a Kapcsolódjunkban
A Pesten és Budán rovatban Kocsis Bence mesél a budapesti klubzenei életről.
-
16:10
Kultúrpart a Kapcsolódjunkban
Lackfi Jánost a Herczku Ágnessel és Sinha Róberttel közös estjéről kérdezzük, Rókusfalvy Pál pedig telefonon számol be az Etyeki Piknikről.
-
17:06
A Nap Vendége
Viniczai András, a Cafénext innovációs igazgatója. A riporter Kristóf Gábor.
-
18:06
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett az amerikai elnök a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával.
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
Friss hírek
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett az amerikai elnök a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával. -
Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
Nagy a káosz a hazai kriptopiacon, mióta július 2-a óta Magyarország kriminalizálta a kriptokereskedelmet. -
Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
A budapesti Orfeum különleges esttel várja vendégeit: Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes egy feledhetetlen, romantikával és szenvedéllyel átszőtt forró zenei utazásra hívja közönségét. -
Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
A hétfői vihar rengeteg törmeléket hordott be a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mindkét futópályára. Emiatt le kellett állítani a forgalmat, és 13 gép szállt le másik reptéren. -
Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
8,5 milliárdos árbevétel, generációváltás, sok százféle termék gyártása és tervezése. Prohászka Andreát, a TUTTI Élelmiszeripari Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.