Rádióműsor
-
23:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:38
Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Nestával
Semleges javította a Goldman Sachs a Richter-részvényekre vonatkozó ajánlását. A kedvező hír azonban nem volt képes megállítani az elmúlt napokban megindult nagyobb méretű korrekciót, az elmúlt egy hétben mintegy hét százalékkal értékelődtek le a Richter papírjai. A részvények szeptember közepe, a Cariprazine sikersztori bejelentése óta csaknem 40 százalékot drágultak. Eladásra kínálják a Buda-Cash ügyfélállományát. A Buda-Casht felszámoló cég állomány-átruházási eljárást indított. Ennek keretében február 18-áig van idejük a hazai brókercégeknek megtenni ajánlatukat. A győztes cég lesz a jövőben a megmaradt ügyfelek befektetési szolgáltatója. Ez évtől egy újabb lehetőség áll a magánszemélyek rendelkezésére az szja bevallásához. Kérhetik ugyanis, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítse el adóbevallásukat. A bevallási nyilatkozatot azok választhatják, akik 2015-ben kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet, nem érvényesítettek kedvezményt és nem is tudnak, illetve nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot. Ausztria, ideiglenesen, hatályon kívül helyezi a schengeni megállapodást, és ellenőrzi a határon átlépőket a migránsáradat miatt. Szlovénia és Horvátország is kilátásba helyezte a szigorított határellenőrzés bevezetését. Egyes becslések szerint akár 55 euró is lehet majd egy kamion várakozásának költsége, óránként. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szóvivője, Árvay Tibor szerint, ha huzamos idejű várakozásra kényszerülnek majd, akkor az idő az, amivel az érintett országok segíthetik a sofőröket. A moszkvai gazdasági minisztérium várakozása szerint az idén csak 0,8 százalékos lehet az orosz GDP-lassulása. Ehhez 40 dolláros éves, átlagos olajárral számol a költségvetés, ami elég optimistának tűnik az MTA Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársa, Deák András szerint. Bár az arany- és devizatartalékok 3,7 milliárd dollárral, 368,4 milliárd dollárra nőttek decemberben, az orosz költségvetés bevétele azonban jelentősen, 38,6 milliárd dollárral csökkent a nyersolaj árának drasztikus esése miatt. A vártnál valamivel jobban alakult a japán ipari termelés volumene novemberben – bár továbbra is tartott a lassulás, ennek mértéke ezúttal 0,9 százalék volt. Az év egészét tekintve azonban 1,7 százalékos bővülés volt tapasztalható. Ezekkel és más témákkal is foglalkozunk a keddi Reggeli Monitorban. A két műsorvezető: Nagy Károly és Nesta.
-
10:05
Kultúrpart Marosi Viktorral
A Kultúrpart mai adásában vendégünk lesz egy színész séfkabátban, Kátai István személyében, akit a Gardon Bisztróról faggatunk. Aztán Légrádi Márkot kérdezzük vitorlás földkerüléséről. Végül a Fonó jóvoltából Lukács Miklós mesél majd a BMC-s sorozatról a mustMeet Composers-ről, melyen február 1-én vesz részt.
-
12:00
-
12:35
-
13:05
-
13:35
User
Hol tartunk a digitális forradalomban? Milyen gyakorlati hasznuk van a netes fejlesztéseknek? Műsor a legújabb információtechnológiai folyamatokról a Trend Fm-en. A műsorvezető Szűcs Péter.
-
14:05
M2M Zóna
Az M2M Zóna legfrissebb adásában Tamás Zsolttal, a Mobilarena.hu szerkesztőjével beszélgetünk arról, hogy milyen M2M/IoT újdonságokat látott a Las Vegasban megrendezett CES kiállításon.
-
14:35
Beszállókártya Lakatos Lászlóval
Március 3-6 között rendezik az V. HTCC Afrika Expót és Vásárt a BNV területén. Az Afrika-fókuszú nemzetközi kiállítás és vásár célja a magyar-afrikai és afrikai-magyar gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok erősítése, az afrikai országok és az afrikai érdekeltségű magyar szervezetek bemutatása és népszerűsítése. A részletekről a szervezőt kérdezem.
-
15:05
-
17:05
A Nap Vendége
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat egyik alapítója és elnöke. A riporter Lakatos László.
-
18:05
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett az amerikai elnök a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával.
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
Friss hírek
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett az amerikai elnök a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával. -
Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
Nagy a káosz a hazai kriptopiacon, mióta július 2-a óta Magyarország kriminalizálta a kriptokereskedelmet. -
Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
A budapesti Orfeum különleges esttel várja vendégeit: Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes egy feledhetetlen, romantikával és szenvedéllyel átszőtt forró zenei utazásra hívja közönségét. -
Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
A hétfői vihar rengeteg törmeléket hordott be a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mindkét futópályára. Emiatt le kellett állítani a forgalmat, és 13 gép szállt le másik reptéren. -
Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
8,5 milliárdos árbevétel, generációváltás, sok százféle termék gyártása és tervezése. Prohászka Andreát, a TUTTI Élelmiszeripari Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.