Rádióműsor
-
23:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Sarkadi-Szabó Kornéllal
Lezáró szakaszába ért a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja. A 2013-ban indított program eddig 31 ezer vállalkozásnak nyújtott hitelt, a rendelkezésre álló keretösszeg összesen 95 százalékát használták ki eddig. Az NHP emellett 1-1,5 százalékos GDP-növekedést hozott a gazdaságnak, az MNB hitelösztönzői főosztályának vezetője, Pulai György szerint. Számottevően erősíteni kell a NAV-nak a szolgáltató, ügyfeleket segítő arculatát – mondta Tállai András a Nap vendége című műsorunkban. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára, aki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöki posztját is betölti, hozzáfűzte: a háromszintű adóhivatalból kétszintű lett, a regionális igazgatóságokat megszüntették. 1,5%-körül alakulhat az idei éves infláció a 2016 második felében érvényesülő hatások következtében – fogalmazta meg prognózisát a K&H Bank vezető elemzője. Németh Dávid várakozása szerint az év közepéig mérséklődő, 1% alatti lehet a pénzromlás üteme. Tavaly decemberben 0,9%-kal nőtt az infláció az egy évvel korábbi értékhez képest. Rájár a rúd az autógyártókra. Házkutatást tartottak a Renault autógyárnál a francia hatóságok, az autógyár részvényének árfolyama csütörtökön napközben csaknem húsz százalékot is zuhant. Szakszervezeti képviselők szerint a házkutatás a motorok emissziós értékeivel hozható összefüggésbe. A Renault közleménye szerint a hatóságok nem találtak bizonyítékot az emissziós csalásra. Tőzsdére vinné a 2024-es budapesti olimpia megszervezését, és akár 40 ezer háztartást bevonna a részvényesek körébe a Budapesti Olimpiai Mozgalom vezetője. Szalay-Berzeviczy Attila, aki évekig a BÉT elnöke volt, a Trend FM-nek elmondta: a tőzsdére vitel esetén az előfinanszírozás szakaszában nem kellene állami támogatással kalkulálni. Oscar-díjra jelölték a Saul fia című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között. Nemes Jeles László filmje egy francia, egy jordániai, egy dán és egy kolumbiai alkotással versenyez majd a díjért. A Saul fia egyébként már megnyerte a cannes-i nagydíjat, valamint a Golden Globe-ot is. Az Oscar-díjakat február 28-án adják át. Ezekkel és más témákkal is foglalkozunk a pénteki Reggeli Monitorban. A két műsorvezető: Szűcs Péter és Sarkadi-Szabó Kornél.
-
10:05
-
12:00
-
12:35
-
13:05
-
14:05
-
15:05
-
16:10
Exclusive Szűcs Péterrel
Hogyan legyünk digitális nomádok? Hogyan lehet eljutni Milánóba eljutni 400 forintért? Mit jelent az error fare, amivel akár fillérekbôl el lehet jutni például Japánba? Az Exkuzív vendége a backpacker.hu bloggere, Vígh Bori, akinek az elôadásaira pillanatok alatt kapkodják el a jegyeket az érdeklôdôk, az Exkluzívban a hátizsákos trend nyomában járunk, tartsanak velünk, a szerkesztô-musorvezetô Szucs Péter, az InStyle magazin fôszerkesztôje.
-
18:05
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
Érdemes vigyázni, mert felforgatta a magyar kriptopiacot több speciális szabályozás. Továbbra sem világos, hogy minek kéne idehaza teljesen megfelelni, az úgynevezett validátorok megjelenésével a hazai kriptopiacon, de az ígéretek szerint ezt hamarosan tisztázza majd rendeleteivel a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága. Közben egy úgynevezett uniós, MIKA-szabályozásnak is eleget kéne tenni, de ez független a magyar törvénykezéstől. A magyar felhasználók nem valószínű, hogy Baracskán kötnek ki, ha jóhiszeműen kereskednek, ezt mondta a Trend FM által megkérdezett szakértő. A Reggeli Monitorban megünnepeljük, hogy történelmi csúcson, 100 ezer pont felett zárt a BUX. Beszélünk majd a 3 százalékos kamatozású lakáshitel piaci hatásairól is, de megemlékezünk Donald Trump vámháborújának legújabb fejezeteiről is, mint ahogy nem feledkezünk el arról sem, hogy bár jól állunk, van még hova fejlődni digitálisan, idehaza. Várja Önöket a Reggeli Monitor különleges névnapokról mindig megemlékező házigazdája, Németh László.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával.
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
Friss hírek
-
Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
Az amerikai elnök újabb vámokat jelentett be, ezúttal a réz importjára szabna ki 50 százalékos tarifát. Emellett a gyógyszeripart is megfenyegette 200 százalékos tarifával. -
Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
Nagy a káosz a hazai kriptopiacon, mióta július 2-a óta Magyarország kriminalizálta a kriptokereskedelmet. -
Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes egy feledhetetlen, romantikával és szenvedéllyel átszőtt forró zenei utazásra hívja közönségét. -
Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
A hétfői vihar rengeteg törmeléket hordott be a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mindkét futópályára. Emiatt le kellett állítani a forgalmat, és 13 gép szállt le másik reptéren. -
Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
8,5 milliárdos árbevétel, generációváltás, sok százféle termék gyártása és tervezése. Prohászka Andreát, a TUTTI Élelmiszeripari Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.