A nyertes pályázók a mai napon Budapesten találkoztak, hogy megosszák egymással gondolataikat, tapasztalataikat.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) tavaly decemberben hirdette meg 3 milliárd forintos keretösszeggel a PoC pályázatot, amely kettős célt szolgál: a kereskedelmi hasznosításig a legkockázatosabb szakasz áthidalását, másfelől a hazai mélytechnológiai (ún. deep tech) ökoszisztéma megerősítését, a mélytechnológiai vállalatok számának és értékének növelését.

A Proof of Concept indító rendezvényen Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, a NIÜ célja, hogy támogassa az egyetemi kutatásokból induló vállalkozások létrejöttét. „A sikerhez három fő tényező szükséges: jól szervezett intézményi folyamatok, célzott finanszírozás és a kutatók vállalkozói szemléletének fejlesztése. A technológiatranszfer cégek létrejötte és működése kulcsszerepet játszik a rendszer hatékonyságában. A Nemzeti Innovációs Ügynökség egy tudáshasznosítási kalauzt is kidolgozott, amely segíti az intézmények munkáját" – fogalmazott Bódis László.

Hozzátette, az ügynökség kiemelt figyelmet fordít az oktatásra is: az egyetemisták innovációs ismereteit erősítő és saját startupok alapítására ösztönző Hungarian Startup University Program mellett egy új, kifejezetten PhD hallgatóknak szóló program is indul szeptembertől vállalkozásindítás és kutatási eredmények hasznosítása témában.

„A cél, hogy az egyetemi tudásból minél több sikeres innovatív vállalkozás szülessen. A most induló Proof of Concept program keretében közel 200 projekt indulhat el. Ha ezek közül csak 20-50 tud sikeresen piacra lépni, az már önmagában is jelentős eredménynek számít" – mondta a NIÜ vezérigazgatója.

Az eseményen jógyakorlatként bemutatkozott a Pécsi Tudományegyetem, amelynek képviselői (Siptár Dávid, a PTE Innováció-menedzsment és Gazdaságkapcsolati Igazgatóság vezetője; Hídvéghy Zoltán, valamint Kincs Gergely, a PTE Inno-Capital Kft. vezetői) ismertették egy korábbi Proof of Concept pályázat által megvalósított projektjeiket és azok eredményeit, továbbá az intézmény projektfejlesztési folyamatát. Arról is beszámoltak, milyen módon tudja támogatni az intézmény tudáshasznosítását az általuk létrehozott TTC.

A rendezvény zárásaként Barabás Réka, a NIÜ tudáshasznosítási igazgatója számolt be arról, milyen módon erősítheti és teheti még fókuszáltabbá az egyetemi technológiatranszfer cégek működését az a Tudáshasznosítási Kalauz, amely átfogó folyamati gyakorlati fókusszal mutatja be a tudáshasznosítás útját. Ehhez a kiadvány néhány kiemelt jógyakorlatot is megjelenít a nemzetközi kitekintések alapján. Előadásában arra is kitért, hogy a tervek szerint hamarosan új koncepció keretében jöhetnek létre egyetemi tudományos és innovációs parkok, amelyek célja, hogy az innovatív vállalkozások és a felsőoktatási intézmények, kutatóhelyek közötti kapcsolatot még szorosabbra fonják.