1. 00:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Javulóban a munkaerő piaci helyzet - ez derül ki a KSH legfrissebb adataiból. Az Erste elemzője szerint ugyan úgy tűnik csökken a közfoglalkoztatás torzító hatása, ugyanakkor nehéz prognosztizálni a következő időszakra. Egyre másra jöttek a gyorsjelentések: a Microsoft 8 százalékkal magasabb árbevételt jelentett: bejöttek a fejlesztések és a tablet piac. Az Amazon is jól szerepelt az első negyedévben, de a cég vezetői arra számítanak, hogy a következő hónapokban nem megy majd olyan jól a szekér. Hogy miért? Az is kiderül hétfő reggel. A napelem gyártó SunPower is jól muzsikál - igaz ott áttörést 2015-re várnak a szakértők. Sierra Leone most már megmozgathatja a bátrabb befektetők fantáziáját - mondja a TDW Investment elnök vezérigazgatója. Csányi Sándor szerint pedig nem kell aggódniuk a részvényeseknek az orosz-ukrán konfliktus miatt, van tartalék. És 145 forintos osztalék papíronként. Spekulatív fejlesztések már nincsenek, de viszonylag alacsony bérleti díjak és látható mértékű kihasználatlanság jellemzi a fővárosi irodapiacot, igaz nem mindegy melyik környékről van szó. És elemzők, szakértők élőben hétfő reggel is a Gazdasági Rádióban, ahol Nagy Károly várja majd Önöket!

  3. 10:36

    Zenei válogatás

    A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.

  4. 13:06

    Monitor Ivády Zsuzsával

    A Monitorban foglalkozunk azzal, hogy idén a forintban jegyzett alapok majdnem 60 százaléka magasabb hozamot értek el, mint egy jó kamatot kínáló bankbetét - derül ki a Bankmonitor.hu legfrissebb elemzéséből. Így bár az MNB alapkamat csökkentései a befektetési alapok számára is nehezítették a magas hozamok elérését, nem csalódtak azok, akik a betét helyett ezt a befektetési formát választották. Hogy melyek voltak a legjobb alapok, mi bizonyult jó befektetésnek, erről Sándorfi Balázst, a Bankmonitor.hu alapító ügyvezetőjét kérdeztük. Foglalkozunk az orosz- ukrán konfliktus további éleződésével. Gereben Ágnes külpolitikai szakértő szerint a „gázfegyver” akkora jelentőségű, mint a tankok a világháborúban. Az utóbbi pár évben ennek a jelentősége tompult, hogy miért, az kiderül Nagy Károly riportjából. Az aktuális részvény-, és devizapiaci árfolyamokról kérdezzük Mezei Ákost, a BudaCash munkatársát.

  5. 13:36

    Zenei válogatás

    A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.

  6. 15:35

    Ingatlanüzlet Lakatos Lászlóval

    Az irodák egyharmada üres az agglomerációban, továbbra is népszerű a belváros és a Váci út, de Dél-Buda a legkeresettebb. Legalábbis ez derül ki a Budapesten működő nemzetközi Ingatlan-tanácsadó cégek által készített és közzétett legfrissebb irodapiaci felméréséből. De mit jelentenek ezek a számok? A mai műsorban erről kérdezem a szakértőt.

  7. 16:05

    Egészségbiztosítás a Monitor Délutánban

    A mai Egészségbiztosítás rovatban az egészségügyi katasztrófák elleni biztosítások piacán tájékozódunk szakértők segítségével. Lehet-e halálos betegség ellen biztosítást kötni, ha lehet hogyan és milyen feltételekkel? Egyáltalán ki gondolkozik efféle prevencióban?

  8. 16:35

    Munka.Erő.Forrás a Monitor Délutánban Érczfalvi Andrással

    A Munkaerőforrás mai félórája a munkavállalók értékelésének kérdéseit taglalja Hoffmann Gábor , az EU -Jobs szakértő segítségével.Miért fontos az értékelés, hogyan erősítsük meg a munkavállalót és milyen eszközökkel ébresszünk benne igényt a változásra? Önök is kérdezhetnek vendégeinktől,sms számunk 06-30867-19-11!

  9. 17:10
  10. 19:06

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

A mai nap műsorai

Friss hírek