Rádióműsor
-
00:05
-
05:35
Monitor Nagy Károllyal
A gépjárműadó első részletét március 15-ig, a másodikat pedig szeptember közepéig kell befizetni. Hamarosan érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól az erre vonatkozó értesítések, illetve határozatok. Adásunk első perceiben a részletekről ad tájékoztatást a NAV szóvivője. Ha már gépjárművek, akkor szó lesz arról is, hogy az Autós Nagykoalíció üdvözli az Európai Parlament szavazásának eredményét, ami kimondja, hogy 2035-től szinte kizárólag szén-dioxid-kibocsátás-mentes új autókat lehet forgalomba helyezni. 7 óra után részint az adatok világába kalauzoljuk Önöket. Kriptoverzum rovatunkban a hagyományos bankrendszert hasonlítjuk össze a kriptovalutákkal, majd arról hallhatnak, hogy egy amerikai kutatás szerint számos kínai mobilgyártó a felhasználók beleegyezése nélkül gyűjt adatokat. Az adatoknál maradva beszámolunk a 2022-es népszámlálás első előzetes eredményeiről is. A továbbiakban pedig egy jó hírrel szolgálunk a babaváró támogatás iránt érdeklődőknek, ugyanis már a második hónapja, hogy csökken a hitel referenciakamata, ami azoknak lehet biztató, akik egyelőre még csak tervezik az igénylést. Ha péntek, akkor 8 után jelentkezik János Zsolt, független piaci elemző, akivel utánajárunk annak, hogy Kína tulajdonképpen milyen ok vagy okok miatt döntött a zéró-Covid politika feloldása mellett. Ezen kívül jön az Otthonunk, Európa újabb része is. Adásunk utolsó részében pedig a növekedés.hu vezető szerkesztőjével Magyarország versenyképességéről beszélünk. Zárják a hetet velünk, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
12:05
-
14:05
-
15:05
Fintech Világa
Kevesen gondolnák, hogy Kazahsztánban működik a digitális bankolás egyik újkori bajnoka. A Kaspi Bank friss eddig nagy sikereket ért el a technológiai fókusz és az ügyfélközpontú megközelítés ötvözésével. A Magyar Bankholding szakértője szerint sokat tanulhatunk ebből a sikersztoriból.
-
15:35
-
16:05
Prémium Kategória
Stúdióbeszélgetésre hívtuk Zakár Tivadart, az Univerz Invest befektetési vezetőjét az idei évi globális és hazai tőkepiaci kilátásokkal kapcsolatban. Másik vendégünk Gaál Gellért, a Concorde Értékpapír senior elemzője, aki a többi között a Magyar Telekom és a Duna House részvényeit követi a hazai parketten, de több régiós részvény is szóba kerül majd.
-
17:05
A Nap Vendége
Czibula Zoltán, az AlphaZoo ügyvezető igazgatója. A műsorvezető: Lakatos László.
-
18:05
A mai nap műsorai
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő.
- Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
- Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
- Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
- Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
- Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
- Aggasztó jel az iváncsai helyzet a magyar akkuiparnak?
- A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
- Káosz az utakon, most elmondhatja a véleményét
- Nincs megállás, tovább fejlődik a mesterséges intelligencia
- Bekeményít Amerika, kilőhet az uránérc ára
- 18 év után először: politikai vita a köztévében
- A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
- Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
- Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
Friss hírek
-
Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
A Trend FM által megkérdezett kriminálpszichológus szerint paranoid igazságosztó lehetett a szlovák kormányfő támadója. -
Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
A várakozásoknak megfelelően csökkent az éves infláció az Egyesült Államokban, áprilisban éves szinten 3,4%-kal nőttek az árak a Reuters konszenzusának megfelelően, ami azt jelenti, hogy az infláció év elején látott újbóli emelkedése elakadt. Ez kifejezetten jó hír a piacok szempontjából – derül ki az Akcenta jelentéséből. -
Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
Tavaly még csak terveztük, idén azonban a Trend FM nyitja meg a Rosalia Borpikniket május 31-én. -
BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
Több szempontból is különlegesnek számít az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny. A 25. alkalommal megrendezett VinAgora a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (VinoFed) által ajánlott 100 pontos, pozitív bírálati rendszer alapján zajlik, így hazánk egyetlen nemzetközileg is akkreditált borversenyeként tartják számon. -
Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
Ismét operáción esett át pénteken a hét közepén lőfegyveres merényletben súlyosan megsebesült Robert Fico szlovák miniszterelnök, állapota stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes Besztercebányán a helyi Roosevelt kórház igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján.