Rádióműsor
-
23:05
-
10:05
-
12:05
-
13:35
-
14:05
Világjáró Magazin
Egyiptom továbbra is a legnépszerűbb úti célok között szerepel a magyar turisták körében. A járvány előtti évben hazánkból 120 ezren utaztak az észak-afrikai országba. A turizmus felpörgését mutatja, hogy akár a covid előtti időszak 90%-a is teljesülhetett tavaly. A mai Világjáró Magazin Kairó ellentmondásos világát is bemutatja, ahol az ókori emlékek mellett építészeti kavalkád és 8-10 sávos utak fogadják a látogatókat. A műsorban arról is szó lesz, hogy a 20 éve elkezdett Nagy Egyiptomi Múzeum építése a finiséhez közeledik, és idén megnyílhat. De a Nílus-menti hajóútról, régi, átköltöztetett templomokról és az Asszuáni-gátról is mesél Szabó Bulcsu, a Világjáró Magazin külső munkatársa.
-
14:35
Gyűjtő
Néhány évvel ezelőtt még, ha a Nagyházi Galéria és Aukciósház szóba került, régi mesterek, 19. századi és modern mesterek, csodás antik bútorok, ezüstök, néprajzi és egyéb különleges műtárgyak jutottak eszébe az egyszeri művészet rajongónak. Ám nem régen, pont a pandémia kellős közepén a veretes múltú galéria és aukciós ház kortárs galériát nyitott a meglévő Balaton utcáról nyíló üzletének szomszédságában, a Falk Miksa utcában. Az új galéria, a Nagyházi Contemporary feltörekvő kortárs képzőművészeket mutat be. Aki megálmodta és hónapról hónapra új, izgalmas kiállításokkal tölti meg a teret: Nagyházi Lőrinc, akivel n Gereben Kata beszélgetett. Szó lesz arról, milyen egy műkereskedő dinasztia tagjaként ismeretlen utakra lépni a piacon, felépíteni egy új üzletágat, arról is beszél Lőrinc, hogy miként látja a gyűjtők friss generációját, és arról is mesél, hogy a közelgő Art and Antique Kortárs és Klasszikus Művészeti Kiállítás és Vásár-ra (március 2-5-ig) milyen anyaggal jelentkezik.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
Megelőző intézkedésként hoztak olyan önkormányzati szabályozást Hajdúböszörményben, amely megtiltja akkumulátorok gyártását vagy éppen szétszedését a helyi vállalkozásoknak.
- Ez oldja meg az építőipar gondjait? Építésrendészetet vetnének be
- Szerencsejáték mint fedezet – A tévésztár vacsorájára is lehet fogadni
- Több ország már jogilag is elismerné Palesztinát
- Hogy kerül a Jazz+Az sztárja Egyiptomba kulturális diplomatának?
- Tartogat még háborúkat a Közel-Kelet
- Alig láthatóan emelkedik a magyar gazdaság – A vámalku egy része teljesíthetetlen
- Pénzmosás, bűnözés vagy az adataink védelme? Így kevernek a mixerek
- Nemzetközi díj után sincs megállás – menetel a BUPA
- Veszélyben a munkahelyek? Felforgatja az életünket az AI
- Innovation Week: Magyarország az európai és globális innovációs térképen
- A kripto sötét oldala: már rég nem a Bitcoin a bűnözők pénze
- Bekeményítenek Ausztráliában, a Youtube-ról is letiltják a tiniket
- A St. Andrea Szőlőbirtok lett az Év Pincészete
- Már 13. alkalommal nyitja meg kapuit a Jazzpiknik
- Berágott a Meta: nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
- Hajszállal nulla felett növekedett a magyar gazdaság
- Bizalmi vagyonkezelés: bezárult egy kiskapu
- Cunamiriadó: hatalmas földrengés rázta meg a Kamcsatka-félszigetet
- Hiába Donald Trump ultimátuma, Oroszország nem fogja megállítani az offenzívát
- Elhárult a kritikus helyzet Parajdon, egy új sóbánya nyitása is tervben van
- Jócskán visszavett a kormány, már csak 1%-os növekedést várnak
- Egészségesebb étrend? Könnyen bukhatjuk a nagy terveket
- Tudatos öntözés a nagy melegben: így segít az innovatív magyar megoldás
- Rekordot dönthet a nyári szezon: új csúcsok a turizmusban
- Akik a boszorkány átka ellen küzdenek – Magyar segítség a kenyai nyomortelepeken
- Az EU-nak is perkálnia kell, de az amerikai fogyasztóknak is fájni fog a vámalku
- Magyar sikerek az Universiadén: 18 éremmel zártak a sportolók
- 10 nap, 130 ezer látogató, 3300 program – ilyen volt a 34. Művészetek Völgye
Friss hírek
-
Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
Megelőző intézkedésként hoztak olyan önkormányzati szabályozást Hajdúböszörményben, amely megtiltja akkumulátorok gyártását vagy éppen szétszedését a helyi vállalkozásoknak. -
Tovább szárnyalt a BUX, a vámháború az egyik legfőbb mozgatórugó
A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100.000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt. -
Lakáscélra akár évi egymillió forint igényelhető, mire lesz ez elég?
Az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, tanároknak, és más köztisztviselőknek évi 1 millió forintos támogatást ígér a kormány. -
Előre az orwelli úton – Rákapcsolhat az orosz gondolatrendőrség
Az orosz parlament alsóháza a napokban elfogadott egy törvényt, amely pénzbírsággal sújtja azokat, akik hatósági tiltólistán szereplő tartalmakra keresnek az interneten. -
Ez oldja meg az építőipar gondjait? Építésrendészetet vetnének be
Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége építésrendészet felállítását javasolja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, valamint az Építési és Közlekedési Minisztériumnak.