Rádióműsor
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Amolyan édesen keserű témával indítjuk a reggelt, ugyanis bíróság elé vitte a Lindt svájci csokoládégyártó a LIDL-t. A rádiónk által megkérdezett ügyvéd elmondta, hogy védjegyjogot sértett a kiskereskedelmi üzletlánc. A csokoládényulak védelme után pedig arról hallhatnak, hogy egyre nehézkesebbé teszi a külföldi továbbtanulást magyar diákoknak a hollandiai lakhatási válság és a közelgő recesszió. A Takarék Jelzálogbank élhetési vizsgálatának eredményei szerint Budapest és az ország nyugati része kedvezőbb lehetőségeket kínál az oktatás, a kultúra, a vásárlás és a munkaerőpiac tekintetében. Adásunkban a messzi távolban zajló eseményekre is reflektálunk, ugyanis az iráni tüntetés hullámban eddig már több mint 100-an vesztették életüket. A demonstrációk kiváltó oka, hogy őrizetbe vétele után három nappal meghalt a 22 éves Mahsza Amini, akit a hatóságok azért állítottak elő mivel nem viselte a nyilvános területen kötelező fejkendőt. Ha csütörtök, akkor jön a Kriptoverzum rovatunk. 9 óra után pedig hazai vizekre evezünk vissza, és a gazdaságot helyezzük előtérbe: a Kopint-Tárki intézet vezérigazgatójával megvizsgáljuk, hogy milyen okok miatt rontották jelentősen a jövő évre vonatkozó előrejelzésüket, majd szakértő segítségével elemezzük az elmúlt nap történéseit, köztük szó lesz arról, hogy milyen hatásokkal lehet a Barátság kőolajvezeték szivárgása a magyar és a világgazdaságra. Adásunk utolsó részében pedig a használtautók és az elektromos kerékpárok piaci helyzetét vizsgáljuk meg. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
- Belehallgatás:
-
11:05
Egészségkód
Az Egészségkód első felében a harminc legbefolyásosabb magyar magánegészségügyi intézmény listájáról beszélgetünk Lengyel Líviával, az Egészség és Üzlet főszerkesztőjével. Szó lesz a magyar egészségügyi piac átrendeződéséről, és arról is, hogy vajon a hálapénz kivezetése milyen változást hozott a magánegészségügyben.
- Belehallgatás:
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
14:35
-
15:05
Szenzor
A műsor első felében a Google újdonságairól lesz szó, főleg a friss Pixel telefonokról és a Fitbittel közösen tervezett óráról, a második blokkban pedig az okostelefonos videózás kulisszatitkairól beszélünk
- Belehallgatás:
-
16:35
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz cégcsoport társtulajdonosa, ügyvezető igazgatója. A műsorvezető Lakatos László.
- Belehallgatás:
-
19:05
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.
- Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
- Tök finom, ha a tök finom
- Ősszel jönnek az újabb innovációs pályázatok
- Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
- Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
- 683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
- Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
- Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
- A Sanofi Budapest Hub bővülő irodával erősíti az innovációt és jövőállóságot
- A statisztika és a valóság: miért érzékelnek a magyarok sokkal nagyobb drágulást?
- Gyorshajtás, agresszív sofőrök, vezetés közbeni mobilozás – Veszélyek az utakon
- Ársapkával fagyasztották be a budapesti garzonok száguldó árait
- Plázába költözött a jövő mobilitása – megnyílt a BYD új autószalonja
- Az öröklés árnyoldala: amikor a hagyaték nemcsak vagyont, hanem adósságot is jelent
- Megmenthető-e a Sziget? Gerendai visszatérhet, de új üzleti modell kell
- Hollandiában leváltották a kínai chipgyár vezetését, újabb csata a technológiai háborúban
- Pörög az amerikai gyorsjelentési szezon – jó állapotban az amerikai gazdaság
Friss hírek
-
Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat. -
Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
Minden változatlan, maradt a hazai alapkamat, és nagy meglepetés lenne, ha a következő hónapokban lazítana a Magyar Nemzeti Bank. Közben záporoznak az amerikai cégek gyorsjelentései, amelyek továbbra is arról árulkodnak, hogy összességében jó állapotban van az amerikai gazdaság. -
Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
Tudja meg, hogyan juthatnak a kis- és középvállalkozások akár 200 millió forintos tőkebefektetéshez – jellemzően fedezet és önerő nélkül! A Trend FM-en egy teljes napot szenteltünk a Demján Sándor Tőkeprogramnak. -
Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
A 2024-es év fordulópontot hozott a geotermikus energia szektorában. Európa-szerte stabilizálódott a piac, tovább fejlődött a technológia, és sorra indultak új beruházások a földhő-alapú energiatermelés területén. -
Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
A Fintech Világában a kriptopiac múlt heti ámokfutását vettük górcső alá: percek alatt történelmi léptékű likvidálási hullám söpört végig a szektoron.