Rádióműsor
-
00:01
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Több mint 25 éves rekordra gyorsult az infláció Magyarországon. Szeptemberben 20,1 százalékkal emelkedtek az átlagos fogyasztói árak, elsősorban a több mint 35 százalékos élelmiszerinfláció, és a rezsiszabályok módosításával megugró energiaszámlák miatt. Más erdőgazdaságok segítségére is szükség lesz a téli hónapokban, a hatósági tűzifaprogram kiszolgálásához – mondta a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója. Reinitz Gábor hozzátette: óriási az igény a tűzifára, a terheiket pedig tovább növeli, hogy a Pilisi Parkerdő látja el a magyar lakosság egyharmadát. Az Ukrajna által leállított áramexport nem fog megrázkódtatást okozni az érintett európai országoknak - mondta a Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette, hogy 250 megawatt kapacitásról van szó, ami csak nagyon kis része az európai villamosenergia ellátásnak és egy fél paksi blokk teljesítményének felel meg. Nem változtatott idei globális gazdaságnövekedési előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF továbbra is 3,2 százalékos GDP-bővüléssel számol idén, amit jövőre alacsonyabb, 2,7 százalékos növekedés követhet. A valutaalap szerint alapvetően három tényező lassítja a globális gazdaságot: az orosz-ukrán háború, a magas infláció okozta megélhetési válság és a kínai gazdasági növekedés fékeződése. Megugrott a fizikai arany iránti kereslet Magyarországon. A BÁV Zálog igazgatója a Trend FM-nek azt mondta, hogy szeptember közepéig 40 százalékkal nőtt az értékesített aranytömbök mennyisége az egy évvel korábbihoz képest. Kezdődik az amerikai gyorsjelentési szezon, a vállalatok várakozásai mellett a tengerentúli félidős választásokkal is foglalkozunk. És Európa leggyengébben teljesítő devizájáról, a forintról is hosszabban szót ejtünk. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
- Belehallgatás:
-
14:05
-
14:35
-
15:05
-
16:05
Kultúrpart a Kapcsolódjunkban
A Kultúrpart műsorában először az egészségkultúra kerül fókuszba, Lengyel Líviával, A TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben c. kiadvány főszerkesztőjével beszélgetünk, aztán itt lesz Herendi Gábor filmrendező, mivel a Viasat 3-on húsz év után folytatódnak Brigi és Brúnó kalandjai. Elkalandozunk egyik legszebb borvidékünkre a Somlóra is, hiszen újra itt a Juhfarkünnep: Tornai Tamás borász ajánlja ennek a különleges családi eseménynek a programjait. Várja önöket a műsorvezető: Kalmár András.
- Belehallgatás:
-
17:10
Siemens-világ
Intralogisztika 4.0- Az e-kereskedelem fejlődése, a képzett munkaerő hiánya az intralogisztikai piacot is folyamatos innovációra, hatékonyságnövelésre ösztönzi. A mostani epizódban többek közt annak járunk utána, hogy miként lehet az anyagáramlást szimulálni egy még nem létező raktárban, hogyan lehet megtöbbszörözni egy raktárterület kapacitását, mi lesz az automatizáció következő foka, valamint milyen megoldásokkal biztosítható a nagyobb energiahatékonyság? Boros Péter (Siemens Zrt.) kalauzol el bennünket a modern intralogisztika világába.
- Belehallgatás:
-
18:05
A Nap Vendége
Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője. A műsorvezető Szajlai Csaba.
- Belehallgatás:
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.
- Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
- Tök finom, ha a tök finom
- Ősszel jönnek az újabb innovációs pályázatok
- Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
- Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
- 683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
- Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
- Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
- A Sanofi Budapest Hub bővülő irodával erősíti az innovációt és jövőállóságot
- A statisztika és a valóság: miért érzékelnek a magyarok sokkal nagyobb drágulást?
- Gyorshajtás, agresszív sofőrök, vezetés közbeni mobilozás – Veszélyek az utakon
- Ársapkával fagyasztották be a budapesti garzonok száguldó árait
- Plázába költözött a jövő mobilitása – megnyílt a BYD új autószalonja
- Az öröklés árnyoldala: amikor a hagyaték nemcsak vagyont, hanem adósságot is jelent
- Megmenthető-e a Sziget? Gerendai visszatérhet, de új üzleti modell kell
- Hollandiában leváltották a kínai chipgyár vezetését, újabb csata a technológiai háborúban
- Pörög az amerikai gyorsjelentési szezon – jó állapotban az amerikai gazdaság
Friss hírek
-
Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat. -
Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
Minden változatlan, maradt a hazai alapkamat, és nagy meglepetés lenne, ha a következő hónapokban lazítana a Magyar Nemzeti Bank. Közben záporoznak az amerikai cégek gyorsjelentései, amelyek továbbra is arról árulkodnak, hogy összességében jó állapotban van az amerikai gazdaság. -
Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
Tudja meg, hogyan juthatnak a kis- és középvállalkozások akár 200 millió forintos tőkebefektetéshez – jellemzően fedezet és önerő nélkül! A Trend FM-en egy teljes napot szenteltünk a Demján Sándor Tőkeprogramnak. -
Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
A 2024-es év fordulópontot hozott a geotermikus energia szektorában. Európa-szerte stabilizálódott a piac, tovább fejlődött a technológia, és sorra indultak új beruházások a földhő-alapú energiatermelés területén. -
Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
A Fintech Világában a kriptopiac múlt heti ámokfutását vettük górcső alá: percek alatt történelmi léptékű likvidálási hullám söpört végig a szektoron.