Rádióműsor
-
00:05
-
00:10
-
06:35
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
Globálisan éves összevetésben 8,9 százalékkal, 314,1 millióra esett az okostelefonok kiszállítása a világon az idei első negyedévben.A Reggeli monitorban az okok mellett a telefonhasználati trendekről is kérdezzük majd a szakírót. De szó lesz arról is, hogy miközben a kínai kormány továbbra is elutasítja az Oroszország elleni szankciókat, a nagy kínai technológiai cégek különösebb bejelentés nélkül korlátozzák az oroszországi szállításokat. Természetesen megbeszéljük a posztszovjet térség szakértővel a Győzelem napi Putyin beszédet is, és beszámolunk az Ukrajnában dúló háború legújabb fejleményeiről is. Szó lesz arról is, hogy a magas kamatok néhány hét alatt lefékezték az ingatlanpiacot, és arról is, hogy húszéves mélyponton van a hazai termék-külkereskedelmi hiány, meg arról is, hogy április végére a központi költségvetés 83 százalékát kimerítette a kormány. Lesz Kriptoverzum, az Erste Befektetési Zrt. stratégájával nyitjuk a BÉT-et, és az Ipar hete keretében szólunk arról is, hogy átadták Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét, majd a Gazdasági Versenyhivatal elnöke beszél több más mellett arról, hogy a cégek gyakran a zöld megoldásokra hivatkozva sértik meg a versenyszabályokat.Várja Önöket a műsorvezető, Imre Lőrinc.
-
12:05
-
13:05
Monitor
A várakozások felett növekedett a Richter az első negyedévben. A társaság árbevétele 168 milliárd forint volt, ami 19 százalékkal haladta meg az előző évit. Üzemi eredmény szintjén jelentős, 54 százalékos növekedést ért el a Richter, és 37,5 milliárd forintos nyereséggel zárta az időszakot. A vezérigazgató szerint az ellátási problémáik súlyosbodtak az orosz-ukrán háború miatt, de még nem befolyásolták érdemben az első három hónap számait. Joe Biden amerikai aláírta a 2022-es kölcsönbérleti törvényt, amely a II. Világháborúban alkalmazott jogszabály mintájára megkönnyíti, hogy az Egyesült Államok katonai felszereléseket küldjön Ukrajnába. Bár a katonai felszereléseket névleg kölcsönzik vagy lízingelik Ukrajnának, amely már így is 3,8 milliárd dollár amerikai támogatást kapott, nem túl valószínű, hogy a hitelnek nevezett több tízmilliárdra tervezett segítséget valaha vissza tudja majd fizetni az ország. Minden 10 cégvezetőváltásból 8 bukással végződik. Ez nem magyar sajátosság, hanem nemzetközi tendencia. Ezért javasolják gyakran azt a szakemberek, hogy a vállalatok tulajdonosai ne egy utód kinevezésében gondolkodjanak, hanem akár egy menedzsment csapat kiépítésében. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
13:35
-
14:35
-
15:05
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Oszkó-Jakab Natália, üzletasszony, művészeti mecénás, a Művészetek Völgye igazgatója. A műsorvezető Mezei Dániel.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Trump 35%-os vámot jelentett be Kanadára, a chicagói FED elnöke sem hagyta szó nélkül
Miközben a kereskedelmi és vámkérdések továbbra is a pénzügyi piacok figyelmének középpontjában állnak, a hét végén egy sor olyan makrogazdasági adat is érkezik, amelyek hozzájárulhatnak a jelenleg megfigyelhető trendekhez – különösen a devizapiacon – írta az XTB piaci összefoglalójában.
- Trump 35%-os vámot jelentett be Kanadára, a chicagói FED elnöke sem hagyta szó nélkül
- Kriptoverzum – A szabályozott stablecoinoké a jövő?
- Zajlik a stablecoin verseny, és még nem tudni, ki lesz a nyertes
- Itt az amerikai gyorsjelentési szezon: eljött a dollár ideje?
- Érdemes vigyázni: áll a bál a kriptopiacon
- Történelmi rekord a magyar tőzsdén, 100 ezer pont fölött zárt a BUX
- Végrehajtás: több marad a zsebben, de több lesz a buktató a bankban?
- Hogyan csapódik le a vámháború? Az ördög a magyar infláció részleteiben rejlik
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
Friss hírek
-
Trump 35%-os vámot jelentett be Kanadára, a chicagói FED elnöke sem hagyta szó nélkül
Miközben a kereskedelmi és vámkérdések továbbra is a pénzügyi piacok figyelmének középpontjában állnak, a hét végén egy sor olyan makrogazdasági adat is érkezik, amelyek hozzájárulhatnak a jelenleg megfigyelhető trendekhez – különösen a devizapiacon – írta az XTB piaci összefoglalójában. -
Kriptoverzum – A szabályozott stablecoinoké a jövő?
A piac egyre nő, egyre több a szolgáltató, miközben a felhasználási lehetőségek is folyamatosan bővülnek. -
Zajlik a stablecoin verseny, és még nem tudni, ki lesz a nyertes
Minden jel arra mutat, hogy a stablecoinok óriási jövő előtt állnak, helyük van a nemzetközi kereskedelemben. -
Itt az amerikai gyorsjelentési szezon: eljött a dollár ideje?
Nem valószínű, hogy az év második felében is folytatódna a befektetők távolodása az amerikai piactól. A tengerentúli gyorsjelentési szezon indulásakor a piaci konszenzus pozitív eredményeket vár, melyeket a gyengülő dollár még támogat is. -
Érdemes vigyázni: áll a bál a kriptopiacon
Felforgatta a hazai kriptoszektort több speciális szabályozás. Továbbra sem világos, hogy minek kéne idehaza teljesen megfelelni az úgynevezett validátorok megjelenésével a hazai piacon.