Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Akár 2023 végéig is kitarthat a globális chiphiány, ezt az új prognózist tette közzé a világ legnagyobb félvezető gyártója. A kereslet továbbra is jelentős, miközben teljes átalakuláson megy keresztül ez a piac. Chipből kevés, repülőből viszont nagyon sok áll rendelkezésre, a téli időszakban üres gépek járnak Európa fölött, hogy a társaságok meg tudják tartani repülőtéri résidejüket. A Reggeli Monitorban bemutatjuk az Educatio Kiállításon bemutatkozó egyik projektet, valamint szó lesz a Science Szeged Park második létesítményének átadásáról is. Állandó vendégünk minden pénteken Mezei Dániel, akivel ezúttal is a sport lesz a középpontban. A növekedés.hu munkatársával pedig a poszt szovjet térséget elemezzük, egészen pontosan az orosz-kazah, orosz-belorusz és orosz-ukrán viszonyokat. Fél 7-től Nagy Károly várja Önöket.
-
10:05
Soul History
Délelőtt 11:00-13:00-ig SOUL History! A következő Plus fejezetben Francesco folytatja a múlt héten megkezdett fonalat a legmagasabb nívót képviselő dalszövegíró költészetben. Annál is inkább, mert a legnagyobb hazai előadók, dalszerzők és hangszeresek minden alkalommal leszögezték itt a műsorban, hogy szinte mindent azoknak az alkotótársaiknak köszönhetnek, akik az általuk közvetített mondanivalót megfogalmazzák! Magyarul hiába a jó dal, ha nem tud miről szólni… A stúdióban a kétszeres eMeRTon, Fonogram és Prima Primissima díjas, Stevanovity Dusán! A Fekete Tamás Soul zenei szakértővel készített TOP15 adás pedig az alábbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-6évad-231adás-r7-20211223-fekete-tomi-top15/.
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
14:05
-
15:05
Fintech Világa
A Fintech Világa legutóbbi adásában Suppan Márton és Érczfalvi András a Fintech Sparks 2021-es kiadásáról beszélgetnek.
-
15:35
-
17:05
A Nap Vendége
Czimbalmos Levente, a Modern Vállalkozások Programjának szakmai vezetője. A műsorvezető Lakatos László.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
Az Otthon Start program a fiataloknak kedvező lehet, de hosszú távon ez sem állítja meg a hazai lakásárrobbanást – mondta a GKI senior elemzője.
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
Friss hírek
-
Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
Az Otthon Start program a fiataloknak kedvező lehet, de hosszú távon ez sem állítja meg a hazai lakásárrobbanást – mondta a GKI senior elemzője. -
Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
Az elmúlt négy évet tekintve folyamatosan esnek a Wizz Air részvényei, az elmúlt egy hónapban több mint 30 százalékot esett az árfolyamuk. Ebből a legnagyobb zuhanást az éves jelentés közlése után produkálta. -
Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
A Proof of Concept pályázat révén 16 egyetemi és kutatóintézeti technológiai transzfer cég 3,45 milliárd forintnyi támogatást tud arra fordítani, hogy piacképes projektjeit tovább fejlessze. -
Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
A Katasztrófavédelemhez kedd délutánig több mint 8300 káreseményről érkezett bejelentés. A napokban még lehet további viharokra számítani, ezért fontos a felkészülés. -
A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
A Fintech Világában egy magyar cég sikertörténetéről volt szó. A Cardinal a digitális vállalati bankolás megkerülhetetlen szereplőjévé vált több mint három évtizedes múltja alatt.