1. 05:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Bér- és áremeléssel reagálnak a magyarországi cégek a garantált bérminimum és a minimálbér megemelésére. Bár az intézkedések tavaly őszi bejelentésekor sokan tömeges elbocsátásoktól tartottak, a hazai vállalkozások ehelyett a bérfeszültségek oldására, a bértorlódások elkerülésére törekszenek. Ezt támasztja alá a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének kutatása, amely szerint az itthoni vállalatok több mint 80 százaléka tervez béremelést 2022-ben. A lakosság több mint ötöde kap februárban személyi jövedelemadó visszatérítést. A Pulzus Kutató Napi.hu-nak készített felmérése szerint a jogosultak 41 százaléka befektetésre szánja az összeget, aminek a mértéke két átlagkeresővel számolva 1,6 millió forint lehet háztartásonként. A Bankmonitor.hu szakértője szerint érdemes kockázatmentes befektetési formát választani. Éves alapon 3,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon 2021 novemberében. A kiskereskedelem egyes részterületei már 2021-ben utolérték a járvány előtti önmagukat, az idei év pedig további javulást hozhat. Az agglomerációban egyre több település növelné a minimális telekméretet, hogy ikerházat csak nagyobb földterületen lehessen építeni. 2022-ben is velünk tarthat az infláció? Befektetőként hogyan védekezhetünk ellene? A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkat Andor-Tóth Annától és Nagy Károlytól hallják.

  2. 10:05

    Menni-Enni

    A Menni-Enni mai adásában arról beszélgetünk, hogy milyen ars poetikával nyitották újra a patinás éttermet, majd a Magyar Nemzeti Galéria Szinyei kiállítására látogatunk el. Végül egy nagyon megosztó élelmiszerről, a chili-paprikáról tudunk meg érdekességeket.

  3. 12:05
  4. 12:35
  5. 13:05
  6. 14:05

    ReBrief

    A reBrief híreiben beszélünk a Telekom GVH-s büntetéséről, az RTL új, videós hírportáljáról és a Spar boros kampányáról. A spotszemlében témánk a BioTech testimonial kampánya, valamint összevetjük az Alma Gyógyszertár és a Savoya Park reklámjait. A fő témánk ma a Fairplay Book, amely kapcsán Blaskó Nikolettával, a Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének elnökével és Mérő Ádámmal, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagjával beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence stratégiai vezető és Tóth Gergő szövegíró.

  7. 14:35
  8. 15:05
  9. 16:05
  10. 17:05

    Hétfő - Egy nő

    Márton Katalin, a Praktiker HR és CSR igazgatója. A műsorvezető Kutasi Judit.

  11. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  12. 23:00

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2024-04-18 00:05:00

Egészségkód

2024-04-18 11:05:00

Monitor

2024-04-18 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2024-04-18 13:35:00

Reggeli Monitor extra

2024-04-18 14:05:00

Zenei válogatás

2024-04-18 14:35:00

iFater

2024-04-18 15:05:00

A Nap Vendége

2024-04-18 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2024-04-18 19:05:00

  • Izraeli-iráni válság: az olajárrobbanás méri, mennyire fáj a gazdaságnak?

    Úgy tűnik, hogy az árupiaci szereplők nem tartanak egy széles körű háború kirobbanásától Izrael és Irán között. Az viszont határozottan érződik, hogy erősödik a kínai gazdaság, mert több kőolajszállítmányra tartanak igényt, amit az oroszok nem tudnak mind teljesíteni az ukránok finomítókat ért dróntámadásai miatt.

Friss hírek

  • Horvát választás: a kormányzó jobboldal nyert, de nem dőlhet hátra

    A Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, azonban nem tud önállóan kormányt alakítani.
  • Leghamarabb 2 év múlva nyithat ki a budai Király fürdő

    A teljes rekonstrukcióhoz szükséges tervek készen vannak. Ahhoz, hogy Budapest egyik ikonikus fürdője újra kinyisson, a tulajdonos Magyar Állam és az üzemeltető főváros képviselőinek kell egyezségre jutniuk a munkálatok finanszírozásában.
  • Megtorpant a luxusóriás

    Az első negyedévben 2 százalékkal csökkent az LVMH Moet Hennessy Louis Voutton árbevétele.
  • Veszélyesen trükköznek a robogósok az utakon

    A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.