1. 05:35

    Reggeli Monitor Imre Lőrinccel

    Egyre súlyosabbak a kialvatlanság gazdasági következményei – nyilatkozta a Trend FM-nek a Magyar Alvás Szövetség elnöke. A kialvatlanság olyan krónikus egészségi állapotokhoz vezethet, mint a szorongás, a demencia, a depresszió, a magas vérnyomás, az Alzheimer-kór vagy éppen a 2-es típusú cukorbetegség. Szakemberek szerint a felelős vállalatoknál elsőrendű céllá kellene kitűzni az alvás fontosságát. Tüntetés volt Kazahsztán egyik legnagyobb városában, Almatiban, ahol több ezren vonultak az utcára. Korábban a kormány maximálta az üzemanyag árát, majd január elsejével visszavonta ezt az intézkedését, és a cseppfolyós földgáz árát a duplájára emelte, ami a helyi autósokat húsbavágóan érintette. Ezt követően több nagyvárosban zavargások törtek ki, a kormány lemondott, és szükségállapotot hirdettek. A népharag csak részben tulajdonítható a gázáremelésnek, ez inkább csak az utolsó csepp volt a pohárban. Szudánban a helyi katonai diktatúra ellen még a kazahsztáninál is komolyabb tiltakozások alakultak ki. Ott már halálos áldozatok is vannak. A Reggeli Monitorban lesz szó még a borászatról és a kriptodevizák világáról is. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Andor-Tóth Anna és Imre Lőrinc.

  2. 10:05

    Egészségkód

    Az Egészségkód első felében Dr. Zelena András magatartáskutatóval a magány aspektusairól beszélgetünk, sőt a karácsonyi időszak lezárultával előkerül az ünnepi magány fogalma is. A második részben Deák Martina enteriőr dizájnerrel a bennünket körülvevő tárgyak és az életterünk lelkünkre gyakorolt hatásairól beszélgetünk, a KonMari módszer kapcsán.

  3. 11:05
  4. 11:35
  5. 12:05
  6. 12:35
  7. 13:05
  8. 14:05

    Szenzor

    2022 első adásában a CES technológiai kiállítás legfontosabb újdonságairól számolunk be, számos új okostelefont (Samsung, TCL, Realme, Nokia), valamint autóipari fejlesztéseket érintve, hiszen a kiállításon nagy hangsúlyt kaptak az elektromos autók és az önvezetési megoldások is.

  9. 15:05
  10. 15:35
  11. 16:05
  12. 17:05

    A Nap Vendége

    Zack Tipton a Tipton Eyeworks alapítója. A műsorvezető Lakatos László.

  13. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  14. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

A mai nap műsorai

Friss hírek