Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Az Evergrande kínai ingatlanbefektetési alap még egy lépéssel közelebb került a csődhöz, mert múlt héten sem fizette ki az esedékes kamatot a kötvényeseinek. Így megindulhat az a 30 napos ideiglenes időszak, amíg csődeljárás nélkül fizethetik ki a kötvényeseket. Közben már több mint másfél éve tart a koronavírus-járvány, a magyar irodapiac pedig az egyik olyan terület, amelynek komoly kihívásokkal kellett megbirkóznia. Fokozatosan felszámolják a 3G tornyokat az országban. A Magyar Telekom tavaly óta már több mint 10 százalékkal csökkentette a szolgáltatás lefedettségét, és 2022 második felére teljesen felszámolja azt. Helyette 5G hálózatokat fejleszt a jövőben. A legtöbb okostelefon már fut 4G hálózaton, azonban az ügyfelek kisebb részét még érintheti a 3G eltűnése. A családi adóvisszatérítés minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult. Ha a családban mindkét szülőnek van bejelentett munkahelye, akkor mindkettőjüknek visszaadják a személyi jövedelemadót. Az adóvisszatérítést a vállalkozók is megkapják, ha van gyermekük. A Trend FM által megkérdezett adószakértő szerint számos részletre érdemes lesz majd figyelni az adóvisszatérítéssel kapcsolatban. Például az elvált szülők esetében csak az jogosult a visszatérítésre, aki a gyermekkel azonos lakcímen lakik. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Mattyasovszky Nóra és Nagy Károly.
-
11:05
Menni-Enni
A Menni-Enni mai adásában arról hallunk, hogy hogyan újult meg a Nádasdyak gyönyörű kastélya Nádasdladányban, majd egy pesti trubadúr lesz a vendégem, aki zenés rocktörténeti városnéző sétákat szervez Radics Bélától a legendás Ifi Parkon át Cseh Tamásig. Végül arról beszélgetünk, hogy az új séf milyen változásokat hozott a St. Andrea életében.
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
15:05
ReBrief
A reBrief mai vendége Szerényi Szabolcs, a Lollipop kreatív verseny zsűritagja, akivel többek között arról beszélgetünk, hogyan alakult át a verseny a járvány hatására. A hírek között szó lesz a Fővárosi Csatornázási Művek környezetvédelmi kampányáról, arról, hogy Adrien Brody a Johnny Walker új filmjének főszereplője; szó lesz a Gyulai új imázsfilmjéről, valamint az OTP Szép kártyáról szóló reklámfilmjéről. A spotszemle témája a Telenor új spotja. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth György, a Mediator PR-vezetője és Dankó Bence, a Mediator stratégája.
-
15:35
-
16:05
-
17:05
-
18:05
Hétfő - Egy nő
Benkő Fruzsina, az InDaHouse Hungary Egyesület alapítója és vezetője. A műsorvezető Kutasi Judit.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
- Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
- Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.