Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Csaknem ötven százalékkal drágábbak a használtautók, mint egy évvel ezelőtt. A Használtautó.hu szakértője elmondta, az árakat a magánimport visszaszorulása miatti egyre szűkösebb kínálat, és a saját autó iránti fokozódó igény hajtja. Elmaradt a zombi jelenség a KKV szektorban. A legtöbb szakértő arra számított, hogy a likviditás gondokkal küzdő vállalkozások nem tudják majd folytatni a működést az állami segítség megszűnése után, de a tapasztalat azt mutatja, hogy nem volt bedőlési hullám a kis-és középvállalkozások körében. Jelentősen nőtt az adatforgalom az Európa Bajnokság egy hónapja alatt a Telenor hálózatán, és az Olimpia alatt is erre számít a cég vállalati kommunikációs igazgatója. Mészáros Attila arról is beszélt, hogy leginkább a fiatal felhasználóknak köszönhetően, évek óta trendszerűen nő az adatforgalom világszerte, elsősorban a változó filmnézési szokásoknak köszönhetően. Sportágak szűnhettek volna meg és magyar sikerszakágak is veszélybe kerülhettek volna a tokiói olimpia nélkül – ezt mondta a money.hu kommunikációs vezetője. A kajak-kenu, vagy például az öttusa éves bevételeinek döntő része a Nemzetközi Olimpiai Bizottság visszaosztásától függ, ezért számukra létkérdés volt a rendezés, a látványsportágak számára már kevésbé. Augusztusban kezdhetik el a munkát a Magyarországi Drón Koalíció munkacsoportjai. A koalíció elnöke a Trend FM-nek azt mondta: céljuk, hogy Magyarország a világ élvonalába kerüljön a drónozás területén. Óriási potenciál van az iparágban, azonban hiányoznak még bizonyos peremfeltételek. A közösségi média látszatvilága is okozhatja a házasságok, kapcsolatok felbomlását – ezt mondta a SzépenVáljEl Válásközpont alapítója. Magyarországon január után augusztusban adják be a legtöbb válókeresetet. Bár a nyaralás látszólag a feltöltődésről, a pihenésről és a pozitív energiákról szól, sok esetben éppen az utolsó szeget üti be a házasságok koporsójába. De várjuk Önöket a legfrissebb hírekkel a tengerentúlról, az arany piacáról, foglalkozunk a csütörtöki EKB-üléssel és a Netflix-gyorsjelentésével. Tartsanak velünk, a műsorvezető Nagy Károly!
-
11:05
-
13:05
-
13:35
-
14:35
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
- Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
- Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
- Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
- Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.