1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Németh Lászlóval

    A kormányzati intézkedések segíthetik az építőanyagárak korrekcióját, de a 2019-es szinteket nem valószínű, hogy újra látni fogjuk – mondta a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület elnöke. Már a céges rendezvényeket sem szervezik a Balatonra a nagy drágulás miatt. Az Eventrend Hotels értékesítési és marketing igazgatója elmondta, a balatoni helyszínek többletköltségét a vállalati büdzséből sem szívesen fizetik ki a foglaló cégek. Zöld Finanszírozási Keretrendszert dolgozott ki az AutoWallis. A BÉT Prémium kategóriájában jegyzett társaság ennek segítségével a későbbiekben zöld kötvényeket bocsáthat ki, illetve zöld hiteltermékeket is igénybe vehet. Két számjegyű növekedést hozott a labdarúgó Európa Bajnokság a sörpiacon. A kitartó kánikula és az Olimpia még inkább fellendítheti majd a keresletet, legalábbis a korábbi évek tapasztalatai szerint. Az autóbuszoknál még bonyolultabb kérdés az elektromobilitás, mint a személygépjárműveknél – mondta az Ikarus és a Videoton elnöke a Trend FM-nek. A személyautóknál is arra kell törekedni, az jelenti a versenyelőnyt, hogyha minél több intelligenciát építenek be a gyártók a modellekbe. A buszok esetében azonban ennél is nagyobb számú szoftverre van szükség. Hiába a járványügyi lazítások, a vártnál kisebb mértékben erősödött a brit gazdaság májusban. Az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal emelkedett a GDP, miközben elemzők legalább másfél százalékra számítottak. Várja Önöket a műsorvezető, Németh László!

  3. 11:05

    Menni-Enni

    A Menni-Enni mai adásában a Művészetek Völgy rendezvénysorozat újabb fejleményeiről beszélgetünk, majd a Fertő-Hanság NP-ba látogatunk és megtudjuk, milyen fejlesztésekkel, újdonságokkal várják a nyári vendégeiket, végül az év arany- és ezüstérmes fagylaltjaiba kóstolunk bele.

  4. 13:05

    Monitor

    Olaszország nyerte meg a labdarúgó Európa Bajnokságot Anglia ellen. A döntőben 1-1-es eredmény született, az olaszok végül tizenegyesekkel diadalmaskodtak. 1968 után másodszor lett így EB-győztes az olasz válogatott, amely társházigazda volt a római helyszínnel, de az utolsó két meccsét Londonban, a Wembley Stadionban kellett megvívja. Először rendezett 11 város, köztük Budapest. Először kellett egy EB-t az eredeti időponthoz képest elhalasztani, a koronavírus-járvány miatt 1 évvel később rendezték meg a tornát. A torna összdíjazása 331 millió euró volt, 10 százalékkal magasabb, mint a legutóbbi EB-nek. A futball részvények vegyesen teljesítenek, természetesen attól függően, hogy olasz vagy angol csapatok papírjairól van szó. Kubában 25 év után tüntettek a helyi vezetés ellen. Az emberek a nehéz gazdasági helyzet, és a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások miatt elégedetlenek. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.

  5. 13:35
  6. 14:05
  7. 15:05

    ReBrief

    A reBrief mai vendége Kádár Balázs, az Employer Branding Award alapítója lesz, akivel a munkáltatói márkaépítésről beszélgetünk. A hírek között téma lesz az IKEA ruhakollekciója, a Red Bull új kampánya, valamint a Groupama Biztosító és a Telekom legutóbbi employer branding aktivitásai. A spotszemle mai szereplője az Apenta – vajon szeretnénk-e a reklámban szereplő családhoz tartozni? Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence a Mediator stratégája.

  8. 15:35
  9. 16:05
  10. 17:05
  11. 18:05

    Hétfő - Egy nő

    Feller Adrienne, nemzetközi szépségterapeuta mester, oktató. A műsorvezető Kutasi Judit.

  12. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

A mai nap műsorai

  • Vigyázzunk az adósvédőkkel!

    A távközlési és a közüzemi késedelmes fizetések megszaporodtak, míg a lakossági kamatstop és a magas kamatszint miatt megcsappanó hitelfelvételi kedv következtében a lejárt banki követelések visszaszorulóban voltak az elmúlt időszakban a MAKISZ adatai szerint. Új helyzetet teremthet a lakossági kamatstop megszűnése a második félévben. A követeléskezelők a bajba került ügyfelek figyelmét felhívják az úgynevezett adósvédő szervezetek sokszor kontraproduktív tevékenységére.

Friss hírek

  • Vigyázzunk az adósvédőkkel!

    A távközlési és a közüzemi késedelmes fizetések megszaporodtak, míg a lakossági kamatstop és a magas kamatszint miatt megcsappanó hitelfelvételi kedv következtében a lejárt banki követelések visszaszorulóban voltak az elmúlt időszakban a MAKISZ adatai szerint. Új helyzetet teremthet a lakossági kamatstop megszűnése a második félévben. A követeléskezelők a bajba került ügyfelek figyelmét felhívják az úgynevezett adósvédő szervezetek sokszor kontraproduktív tevékenységére.
  • Felszámolható a nemek közötti bérszakadék?

    Mit jelent a bértranszparencia fogalma? Mit eredményezhet idehaza az uniós irányelv?
  • Hszi Csin-pinget katonai ceremóniával fogadták a Budai Várban

    Sulyok Tamás köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és házastársaik, továbbá a kormány tagjai az Oroszlános udvarban köszöntötték Hszi Csin-pinget és feleségét, Peng Li-jüant magyarországi látogatásuk második napján.
  • A Mol a vesztese, a Magyar Telekom a nyertese lehet a gyorsjelentési szezonnak

    Az előttünk álló napokban teszik közzé gyorsjelentéseiket a legnagyobb hazai cégek, amelyek összességében a tavalyi első negyedévvel megegyező eredményről számolhatnak be.
  • Az akkugyárak ellenére sincs tömeges elköltözési hullám

    Ipar Hete a Trend FM-en! A környezetvédelmi aggályok ellenére az akkumulátorgyárak nem fejtenek ki negatív hatást az érintett települések ingatlanpiacára – közölte a Duna House marketing és PR menedzsere.