1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Az eddigi bértámogatásokból kimaradó egyéni vállalkozók pályázhatnak a kormányzat legújabb programjára. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Trend FM-nek azt mondta: fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek, autósiskolai oktatók, összesen legalább 100 ezer fő lehet jogosult a garantált bérminimumnak megfelelő, egyszeri 219 ezer forintos juttatásra. A magas, csaknem 59 százalékos bővülés ellenére is csalódáskeltő a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett ipari termelési adat - mondta a Századvég Gazdaságkutató Makrogazdasági Üzletágvezetője. Havi alapon ugyanis csökkent a kibocsátás, a járvány mellett a chiphiány miatt is. És ha már félvezetők: a jelenlegi készlethiányos állapot még legalább a jövő év közepéig eltarthat. Erről is beszélünk, miként az is szóba kerül, hogy az első negyedévben felpattant az okostelefonok iránti kereslet. A Samsung vezet, a Huawei teljesen kifulladt. A harmadik negyedévben élénkülhet meg a magyarországi munkaerőpiac. A Manpower Group felmérése szerint a hazai munkáltatók 12 százaléka tervez létszámbővítéssel, leépítéssel pedig mindössze négy százalékuk. Ilyen nagy optimizmusra utoljára 2019 első negyedévében volt példa. De szó lesz a globális minimumadó egyre reálisabbá váló ötletéről, aranypiacról és a friss ropogós tengerentúli hírekről. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!

    Belehallgatás:
  3. 11:05
  4. 13:05
  5. 13:35
  6. 14:35

    Közkincskereső Kovács Olivérrel

    A budai várban, a Szent György tér és a Dísz tér találkozásánál kutatnak a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei – a nagyközönség számára láthatatlanul. Azért nem látja őket a sétáló, mert a feltárás a Honvéd Főparancsnokság épülete alatt zajlik. A legtöbb leletet eddig egy 15. század elején ásott kút rejtette a pinceszint alatt. Ezután Boldogkő várába indulunk. Itt a többi között a 14. század közepi állapotában állítják helyre a palotaszárny nagytermét, illetve elkészül a belőle nyíló konyha rekonstrukciója is. Bár nincsenek még teljesen készen, a vár nyitva áll a látogatók előtt.

    Belehallgatás:
  7. 15:35
  8. 16:05
  9. 18:05

    A Nap Vendége

    Csőre Tamás, az EuroFleet Zrt. stratégiai és kereskedelmi igazgatója, az Igazgatóság tagja. Műsorvezető: Érczfalvi András

    Belehallgatás:
  10. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

2021-06-16 00:00:00

Reggeli Monitor Németh Lászlóval

A Reggeli monitorban szó lesz arról, hogy a tervezettnél is gyorsabban zajlik Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájának végrehajtása, és nemsokára már a kis és közepes vállalkozások is hozzáférhetnek a technológiához. Arról is, hogy bejelentette első nemzetközi tranzakcióját a 4iG Nyrt. A cégcsoport és két leányvállalata, a Hungaro DigiTel és a CarpathiaSat előzetes megállapodást kötött a Space-Commal a vállalat 51 százalékos részvénycsomagjának megszerzésére. Visszaesett az építőipari termelés áprilisban, és Eljárást indított a GVH a Wish webáruház tulajdonosai ellen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. Ráadásul új kullancsfajok jelentek meg Magyarországon az éghajlatváltozás miatt, amelyek újabb, veszélyesebb fertőzéseket hordozhatnak. Várja önöket a műsorvezető Németh László

2021-06-16 06:35:00

Special Edition

2021-06-16 11:05:00

Monitor

2021-06-16 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2021-06-16 13:35:00

Zenei válogatás

2021-06-16 15:35:00

Zenei válogatás

2021-06-16 15:35:00

Kultúrpart

2021-06-16 16:05:00

A Nap Vendége

Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója. A műsorvezető Szajlai Csaba.

2021-06-16 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

2021-06-16 19:05:00

  • Nemzetközi nagyvállalat vette meg a magyar EuroFleet flottacéget

    Egy nemzetközi multinacionális vállalat figyelt fel és akvirált egy magyar vállalkozást, ez pedig már önmagában is elismerésre méltó. A partnereknek ez külön öröm, hiszen egy olyan, szinte korlátlan forrásra csatlakozott rá a cég, amivel még versenyképesebbé válhat. Ráadásul ezzel egy olyan termékportfólió lesz kiépíthető, amit a versenytársaknak nem lehet majd félvállról venni.

Friss hírek