Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Felgyorsult az infláció tavaly év végére Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal éves alapon 4 százalékos átlagos áremelkedést mért. Azonban a jegybank szempontjából fontosabb adószűrt maginfláció ennél alacsonyabb, 3,5 százalékos értéket mutatott, az elemzője szerint az idei év első felében még magas maradhat a fogyasztói árindex. Drágulhat a kenyér, utánajártunk az okoknak. Több mint a duplájára nőtt az új napelem-kapacitások volumene Európában. Egyre olcsóbb telepíteni ilyen eszközöket. Komoly lecke volt Kínának az elmúlt év, hogy külkereskedelme túlságosan összefonódott az Egyesült Államokkal – mondta a Trend FM-nek a Raiffeisen Bank munkatársa. De lesz szó a tengerentúli hírekről, az arany piacáról, és a kezdődő gyorsjelentési szezonról is. Emellett a legfrissebb piaci fejleményekről is beszámolunk. Várja Önöket Szűcs Péter!
-
10:05
-
12:05
-
12:35
-
13:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Magyarország legnagyobb felületű római kori mozaikja remélhetőleg már megmenekült a pusztulástól, hiszen felszedték és restaurálják. Az egykori helytartói palota, a fürdőépület, ókori és középkori falak tömege azonban továbbra is veszélyben van a romkertben. Szombathelyen, a hajdani Savariában járunk a műsor első felében. Ezután a Nemzeti Kulturális Alapról beszélgetünk. Tavaly év végén országos felháborodást váltott ki a megszüntetésének terve, azonban mindenki többnyire csak a színházakról beszélt. Nagy Gergelytől, az Örökségvédelem Kollégiumának vezetőjétől megtudjuk, hogy az NKA mennyire pótolhatatlan a műemlékvédelem, régészet világában.
-
14:35
-
15:05
-
17:05
A Nap Vendége
Gereben András, az Equilor Befektetési Zrt. elnöke és Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója, a Budapesti Értéktőzsde korábbi alelnöke. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
19:05
-
19:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
Az illegális dohánytermékek veszélyeire figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azzal a rövidfilmmel, amelyet az AI Summiten mutattak be, és mesterséges intelligencia segítségével készítettek Janklovics Péter színművész közreműködésével.
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
- Fékez az amerikai munkaerőpiac, ez az ára Trump gazdaságpolitikájának?
Friss hírek
-
A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
Az illegális dohánytermékek veszélyeire figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azzal a rövidfilmmel, amelyet az AI Summiten mutattak be, és mesterséges intelligencia segítségével készítettek Janklovics Péter színművész közreműködésével. -
Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
Egykori mikrobiális élet nyomait rejtheti egy marsi kőzetminta, amelyet a Perseverance marsjáró vételezett még tavaly – közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal. -
Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
A legfrissebb magyar inflációs adat nem okozott semmilyen meglepetést, teljesen megegyezett az elemzői konszenzussal és az Erste elemzőinek a várakozásaival. Európai szinten az EKB mai kamatdöntése a hét egyik kiemelt eseménye. A várakozások szerint szinten fogják tartani a kamatot. -
Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
A hazai termelékenység, a gazdasági növekedés és a bruttó fizetések alakulása sem segíti a jövő évre tervezett 13 százalékos minimálbéremelést. -
Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
Tízéves stratégiai gázkereskedelmi megállapodást kötött a Shell Energy és az MVM Csoport gázkereskedő cége 2026-tól évi 200 millió köbméter földgáz szállításáról.