Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Továbbra sincs érdemi tartalék a magyar munkaerőpiacban – mondja a K&H Bank vezető elemzője. Tavaly az év második felében pörgött fel a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, amit a novemberi adat is megerősít - erről már az Erste Bank vezető elemzője beszélt nekünk Az olajárak változása húzta fel az inflációt az EU egészében. Ez is egy keddi adat volt. Az elmúlt években megnőtt az albérletpiacot választók aránya, de a döntő többség még mindig a saját ingatlant keresi. Mindezt úgy, hogy nyugati árszínvonal jellemzi a bérleményeket. 150-160 ezer autó értékesítésére számít idén a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke.A tisztán elektromos járművek aránya alig 3 százalék lehet idén. 2020-ban szabályozhatják az elektromos rollerek használatát Magyarországon- mondja a Lime hazai képviselője. Azt állítja, ellenőrzik a parkolást, hogy minél kevesebb lakossági panasz érkezzen. De kiderül az is szerda reggel, milyen olajárakra számítunk, különösen az amerikai-iráni konfliktust figyelve. Nagy Károly várja Önöket.
-
10:05
-
12:05
-
12:35
-
13:35
-
14:35
Gyűjtő
Van, amikor a műgyűjtés nem pusztán hobbi, hanem életforma ... van egy pont, amikor a dolgok visszafordíthatatlanul komolyra fordulnak, a műtárgyvásárlóból csupa nagybetűvel GYŰJTŐ válik. Ez történt Spengler Katalinnal és Somlói Zsolttal sok-sok évvel ezelőtt, amikor fiatal házasokként elkezdték közösen kortárs műgyűjteményüket építeni, azóta rengeteg értékes festményt, szobrot illetve fontos tapasztalatokat gyűjtöttek, így ma már nem csak a saját tárgyaikra koncentrálnak, de nemzetközi szinten is elkötelezetten segítik a magyar kortárs művészetet, például a londoni Tate Modern orosz és kelet-európai beszerzéseiért, projektjeiért felelős bizottság tagjaként is. Spengler Katalinnal beszélgetek ma a Gyűjtőben, és aki szeretné megtudni, hogyan gondolkodik egy vérbeli kortárs műgyűjtő, ne hagyja ki a mai adást.
-
15:05
-
17:05
A Nap Vendége
Radnai Károly, az OrienTax Adótanácsadó Zrt. adószakértője. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
Továbbra is nagy erőkkel keresik a merénylet elkövetőjét. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy online portált is létrehozott, amelyen informátorok jelentkezését várják.
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
Friss hírek
-
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
Továbbra is nagy erőkkel keresik a merénylet elkövetőjét. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy online portált is létrehozott, amelyen informátorok jelentkezését várják. -
A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
Az illegális dohánytermékek veszélyeire figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azzal a rövidfilmmel, amelyet az AI Summiten mutattak be, és mesterséges intelligencia segítségével készítettek Janklovics Péter színművész közreműködésével. -
Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
Egykori mikrobiális élet nyomait rejtheti egy marsi kőzetminta, amelyet a Perseverance marsjáró vételezett még tavaly – közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal. -
Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
A legfrissebb magyar inflációs adat nem okozott semmilyen meglepetést, teljesen megegyezett az elemzői konszenzussal és az Erste elemzőinek a várakozásaival. Európai szinten az EKB mai kamatdöntése a hét egyik kiemelt eseménye. A várakozások szerint szinten fogják tartani a kamatot. -
Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
A hazai termelékenység, a gazdasági növekedés és a bruttó fizetések alakulása sem segíti a jövő évre tervezett 13 százalékos minimálbéremelést.