1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 07:05
  3. 11:05
  4. 12:05
  5. 13:05
  6. 13:35
  7. 14:35

    IoT Zóna (ismétlés)

    Új néven – IoT Zóna – és bővült tartalommal jelentkezik a korábbi M2M Zóna. Ahogy fejlődik a technológia, úgy fejlődik a tematika is. Eddig a szenzorokra és a gépek közötti kommunikációra helyeztük a hangsúlyt. A helyzet az, hogy egyre több minden kapcsolódik egymással, így indokolt bővíteni a tartalmat. A szenzorok már nemcsak gépekkel, hanem emberekkel és szolgáltatásokkal is kommunikálnak. A mai műsorban a témánk: a mesterséges intelligencia. Hol áll a hazai kutatás? Mely terület lehet leginkább fontos számunkra. Egy érdekes gondolatkísérletet hajtottak végre a Menta Konferencián, ahol 60 milliárd forintnyi fejlesztési pénzt kellett „fejben” szétosztaniuk a felkért szakembereknek. Szertics Gergővel, a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai vezetőjével beszélgetünk az IoT Zónában.Tartsanak velünk!

  8. 15:05
  9. 18:05

    A Nap Vendége (ismétlés)

    Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnöke, bér- és munkaerőpiaci szakértő. A műsorvezető Szajlai Csaba. (ismétlés)

  10. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-12 00:05:00

Zenei válogatás

2025-09-12 11:05:00

Monitor

2025-09-12 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-09-12 13:35:00

BorMárka

2025-09-12 14:05:00

Mozgásban Varjú Frigyessel

2025-09-12 15:05:00

Fintech Világa

2025-09-12 16:05:00

Prémium Kategória

2025-09-12 17:10:00

A Nap Vendége

2025-09-12 18:05:00

A Nap Vendége

2025-09-12 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-12 19:05:00

Friss hírek