Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Újabb rekordprofitot ért el az OTP. A bankcsoport 90,9 milliárd forint korrigált, konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben. Ez 16 százalékkal magasabb profit az egy évvel korábbinál. Az OTP vezérigazgató-helyettese azt mondta a Trend FM-nek, hogy beértek az előző évek külföldi, banki felvásárlásai. A történelmi gyorsjelentés ellenére büntette a piac pénteken az OTP-t, annak ellenére, hogy elemzők többsége alulárazottnak tartja a papírt a szektortársakhoz képest. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a bankrészvény még a jövőbeni akvizíciók nélkül sem drága. Tovább bővült az építőipar júniusban Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 28 százalékkal nőtt az ágazat kibocsátása, az infrastrukturális beruházások majdnem a duplájukra emelkedtek egy év alatt. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint az év hátralévő részében lassulhat a dinamika, összességében pedig 15 százalékos növekedésre számít az ágazattól 2018-ban. A problémát inkább a kivitelezések csúszása jelenti. Nagyobb figyelmet kell fordítania a hazai cégeknek biztonsági rendszereik fejlesztésére- mondta el a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője a Trend FM-nek. Solymos Ákos szerint egyre gyakoribbak lesznek a hackertámadások, és már most is sokat kockáztat az a cég, amelyik nem foglalkozik például kockázatelemzéssel. A szakértő arról is beszélt, hogy a zsarolóvírusok küldése, a célzott adathalász támadások, illetve a céges weboldalak feltörése szinte napi rendszerességgel fordulnak elő. Egyre fontosabb a hazai cégeknek a fogyasztóbarát magatartás- mondta el a Budapesti Békéltető Testület hivatalvezetője a Trend FM-nek. Az első félévben a már lezárt ügyeknek csaknem hetven százaléka zárult az ügyfél és a vállalat közötti egyezséggel a testületnél. Kóródi Dávid elmondta, hogy minden cég igyekszik elkerülni a bírósági eljárást, ezért érdekük a gyors megegyezés a fogyasztóval. A sikertelenül zárult ügyek jelentős részének pedig az az oka, hogy a cég egyszerűen eltűnik a bejelentő szeme elől, és nem tud pontos adatokkal szolgálni róla. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
11:05
-
13:00
-
13:35
-
15:05
-
15:35
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
18:05
Hétfő - Egy nő
Könyves-Ruzsányi Edó és Vadász Alexa kommunikációs és pr szakemberek, a Sans Cliché médiaügynökség tulajdonosai. A riporter Kutasi Judit.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
A második világháború óta nem volt még ilyen közel egy nyílt katonai konfliktushoz Lengyelország, mint a 19 orosz drón kedd esti berepülése után, nyilatkozta az ország kormányfője. A német külügyminiszter szerint válaszlépésre van szükség. Demkó Attila, a Közszolgálati Egyetem biztonságpolitikai szakértője foglalja össze csütörtöki reggeli hírműsorunkban a várható fejleményeket. Eközben erős mondatokkal és számos bejelentéssel tarkítva Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke elmondta EU évértékelő beszédét. A több mint egyórás beszámoló fontosabb részeit elemezzük a Külügyi Intézet kutatójával. A magyar kormány az angol-holland Shellel új gázszerződést kötött, vajon mit jelent ez a hazai gázellátásban, erről beszél az Erste olaj és gázipari elemzője. A nagy hazai munkaadói szervezetek el sem tudják képzelni, hogyan tudnák kigazdálkodni jövőre a beígért 13%-os minimálbér emelést, nem is támogatják azt. Jó, de akkor mennyit? Erről az MGYOSZ elnökségi tagja nyilatkozott rádiónknak. A tőzsdenyitást a Gránit Alapkezelő portfolió menedzserének közreműködésével tesszük meg, és lesz Kriptoverzum is. Az MBH Bank hírblokkjai ezúttal a digitális állampolgárság banki vetületéről szólnak és azt is megtudhatják, hogy a NAV miképp lép fel az AI segítségével a cigarettacsempészek ellen. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Németh László.

Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
A Trend FM által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint lesz válaszlépés a lengyelországi incidensre, a lengyel és a balti légtérvédelmet tovább kell erősíteni.
- Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
Friss hírek
-
Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
A Trend FM által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint lesz válaszlépés a lengyelországi incidensre, a lengyel és a balti légtérvédelmet tovább kell erősíteni. -
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
Továbbra is nagy erőkkel keresik a merénylet elkövetőjét. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy online portált is létrehozott, amelyen informátorok jelentkezését várják. -
A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
Az illegális dohánytermékek veszélyeire figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azzal a rövidfilmmel, amelyet az AI Summiten mutattak be. -
Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
Egykori mikrobiális élet nyomait rejtheti egy marsi kőzetminta, amelyet a Perseverance marsjáró vételezett még tavaly – közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal. -
Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
A magyar inflációs adat nem okozott semmilyen meglepetést, teljesen megegyezett az elemzői konszenzussal és az Erste elemzőinek a várakozásaival. Az Európai Központi Banknál hosszú távon is a legvalószínűbb forgatókönyv a kamatoknak a tartása.