Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
A magyar vállalatok is könnyebben megjelenhetnek majd Japánban, az Unió és a szigetország között kötött szabadkereskedelmi egyezménynek köszönhetően – mondta a Világgazdasági Intézet EU szakértője. A megállapodás szerint a vámok 99 százalékát eltörölték, 1,2 milliárd dollár értékű vámtól tekintenek el a felek a jövőben. A megállapodás az EU történelmének legnagyobb egyezménye. Rekordszinten a Volkswagen csoport eladásai az első félévben. A német konszern 5,5 millió autót értékesített, ami több mint 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Leginkább Brazíliában és Kínában bővültek az eladások. A csoporthoz tartozó márkák közül a Skoda és a Seat eladása nőtt a legjelentősebben, miközben az Audié négy százalékkal visszaesett. Nem csak Franciaország válogatottja, hanem a magyar sportfogadók is sokat nyertek a 2018-as oroszországi futball világbajnoksággal. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a torna egy hónapja alatt 84 millió egységnyi fogadás érkezett be, a legtöbben, 1,3 millióan a Franciaország-Horvátország fináléra tippeltek. Ehhez a meccshez kötődik a vb rekord kifizetése is, 1,5 milliárd forintot vehettek fel összesen a helyesen tippelők. Nem jellemző, hogy üzleti célokra használják az építőipari szakemberek a közösségi médiumokat- derül ki a Mapei Kft. felméréséből. A vállalkozók többsége csak egyszerű felhasználóként van jelen a Facebookon, pedig a harmaduk már megrendelést is kapott közösségi platformján. A Mapei Kft. ügyvezetője elmondta, hogy bár most pörög a konjunktúra, később visszaüthet, hogy sok építőipar vállalkozás nem használja brandépítésre a Facebookot. Jelentősen drágulhatnak az újlakások 2020-tól, mondta Ingatlanüzlet című műsorunkban a Balla Ingatlan vezetője. Az ingatlanszakértő szerint, nem csak a kedvezményes áfa-kulcs megszűnése hajtja felfelé az árakat, bár már Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése óta is érezhető annak hatása a piacon. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
11:05
-
12:05
-
13:00
-
13:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja. A riporter Emőd Pál.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
A Trend FM által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint lesz válaszlépés a lengyelországi incidensre, a lengyel és a balti légtérvédelmet tovább kell erősíteni.
- Lengyelországi dróntámadás: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
Friss hírek
-
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
Továbbra is nagy erőkkel keresik a merénylet elkövetőjét. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy online portált is létrehozott, amelyen informátorok jelentkezését várják. -
A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
Az illegális dohánytermékek veszélyeire figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azzal a rövidfilmmel, amelyet az AI Summiten mutattak be. -
Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
Egykori mikrobiális élet nyomait rejtheti egy marsi kőzetminta, amelyet a Perseverance marsjáró vételezett még tavaly – közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal. -
Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
A magyar inflációs adat nem okozott semmilyen meglepetést, teljesen megegyezett az elemzői konszenzussal és az Erste elemzőinek a várakozásaival. Az Európai Központi Banknál hosszú távon is a legvalószínűbb forgatókönyv a kamatoknak a tartása. -
Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
A hazai termelékenység, a gazdasági növekedés és a bruttó fizetések alakulása sem segíti a jövő évre tervezett 13 százalékos minimálbéremelést.