Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Nestával
A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta a szálláshelyek online piacterét működtető Airbnb ígéretét, amely szerint a társaság módosítja a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait a díjairól - közölte a GVH. A 2016-ban indított vizsgálat a szállásfoglalást nyújtó vállalat kötelezettségvállalására tekintettel nem állapított meg jogsértést, és bírságot sem szabott ki. Az Airbnb vállalta, hogy a magyar felhasználók a jövőben egy szállás keresésénél a foglalás kapcsán felmerülő összes díjról tájékoztatást kapnak, így könnyebben tudják majd kalkulálni és összehasonlítani az árakat. Már élesben is lehet regisztrálni a NAV honlapján az online számlaadat-szolgáltatásra a vállalkozóknak. A korábban megjelent pénzügyminiszteri rendelet szerint július elsejétől a számlát kibocsátóknak bejelentési kötelezettségük van az Adóhatóság felé a kiállított számlával kapcsolatban. Ehhez a legegyszerűbb egy online számlázó felület használata. Mind a vakáció, és a nyári időjárás, mind pedig a Labdarúgó világbajnokság pörgeti a játékok piacát – mondta a régiójáték marketingvezetője. Gyaraki Dávid szerint a 10 legjobban fogyó t termék közt nyolc a strandoláshoz köthető, a foci-vb a labda értékesítéseket pörgeti. Tavalyhoz képest többet költenek a családok játékvásárlásra, az idei teljes költség elérheti a 6,5 milliárd forintot. Több százezer négyzetméter iroda épült Budapesten a XIII. kerületben az úgynevezett irodafolyosón. Ezek az irodaház építkezések szinte mágnesként vonzzák az otthonokat vásárló illetve építő befektetőket. Ez pedig a lakások árában is meglátszik. A drágulást és annak mértékét vizsgálta az Otthontérkép a legfrissebb elemzésében. Műsorvezető: Szűcs Péter, szerkesztő: Németh Tamás
-
11:05
-
13:00
-
13:35
-
14:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Ha nem is a szemünk láttára, de rádió lévén a fülünk hallatára épült fel a római kori Mithrász-szentély rekonstrukciója az Aquincumi Múzeumban. Annyira, hogy szombaton, a Múzeumok Éjszakáján már a látogatók is felkereshetik. Itt járunk a műsor első perceiben. Ezután Visegrádra indulunk. Szintén szombaton egy meglehetősen titokzatos programot kínálnak: a látogatók az este, éjszaka folyamán egy középkori per, sőt ítélet-végrehajtás részesei lehetnek. Végül a Budapesti Történeti Múzeum, és elsősorban a Vármúzeum programjairól beszélgetünk. Megtudjuk, hogy miért fontos igazán a Múzeumok Éjszakája az intézményeknek.
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Banai Péter Benő, NGM államháztartásért felelős államtitkár. A riporter Szajlai Csaba.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Alkotmánybírósághoz fordult a Magyar Bankszövetség több tagja
Szerintük a lakossági hitelekre bevezetett kamatstop ismételt meghosszabbítása az Alaptörvénybe ütközik.
- Alkotmánybírósághoz fordult a Magyar Bankszövetség több tagja
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
Friss hírek
-
Alkotmánybírósághoz fordult a Magyar Bankszövetség több tagja
Szerintük a lakossági hitelekre bevezetett kamatstop ismételt meghosszabbítása az Alaptörvénybe ütközik. -
Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
Egyre többen választanak olyan utasbiztosítási csomagot, amely messze túlmutat az alapszolgáltatásokon. -
Újabb rekordok az aranypiacon
Az elmúlt napokban gyakorlatilag minden reggel egy új árfolyamrekorddal indult a nap az arany piacán. -
Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
2025 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint egyaránt 4,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel azelőttinél – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. -
Még mindig lejtmenetben az ipar
Júliusban az ipari termelés volumene 1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal – erősítette meg pénteken kiadott második becslésével a KSH.