1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    Akár milliókat is lehet spórolni a hitelkiváltáson – írja a pénzcentrum. Leginkább a forintosított devizahiteleknél éri meg új konstrukciót keresni, mert a tavalyi átváltáskor az adósok kamatszintje sok esetben magasabb volt, mint az akkor felvehető hitelek kamatai – erről hallhatnak egy interjút a Reggeli Monitorban. Zuhanórepülésbe került az Allinaz profitja. A 4G-s hálózat bővítése és az adatmennyiség megduplázása volt a Magyar Telekom célja a nyári szezonban. Nem csak nyáron, hanem egész évben népszerűek a koktélok a fogyasztók körében. A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Nagy Tímea szerint, a korábbi negatív vélemények ellenére is fantasztikus lesz a Rio-i olimpia egésze. Sorozatban már harmadik hónapja csökkennek a német ipari megrendelések. Az ipari termelés volumene 0,3 százalékkal elmaradt júniusban az egy évvel korábbi adatoktól, derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből – ezekkel és sok más érdekes témával várja Önöket Szűcs Péter!

  3. 11:05

    Menni-Enni

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  4. 13:05
  5. 13:35
  6. 15:35
  7. 16:05
  8. 17:10
  9. 18:05

    Hétfő - Egy nő Pataki Zitával

    Turner Anna a CEU adjunktusa.

  10. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-08 00:05:00

Lélektér

2025-07-08 12:05:00

Monitor

2025-07-08 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-08 13:35:00

Zenei válogatás

2025-07-08 14:05:00

Zenei válogatás

2025-07-08 15:05:00

Gyűjtő

2025-07-08 15:35:00

A Nap Vendége

Dr. Juhász Szilvia biológus, a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ, azaz a HCEMM (ejtsd: hácéem) Rák Mikrobiom Kutatócsoportjának a vezetője. A műsorvezető Kutasi Judit.

2025-07-08 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-08 19:05:00

Friss hírek