Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Nő a feszültség Törökország és az Európai Unió között. Ha az Európai Unió legkésőbb októberig nem lépteti életbe a török állampolgárok számára beígért vízummentességet, Ankara felmondja a menekültválsággal kapcsolatban kötött márciusi megállapodást – erről is hallhatnak egy beszélgetést a Reggeli Monitorban. Nagy reményekkel utazik ki Rio de Janeiroba a férfi vízilabdaválogatott. A Szövetségi kapitány szerint a felkészülés jól sikerült, a csapat csúcsformában van. Változik az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer. A vállalatvezetők szubjektív hangulatát tükrözi a brit Beszerzésimenedzser index, ugyanis egyelőre nincs kézzelfogható változás a brit gazdaságban az uniós tagságról tartott népszavazás óta a Trendfm által megkérdezett elemző szerint. Az év második legmagasabb magyar Beszerzési menedzser indexét mérték júliusban. A Heineken 4,1 százalékkal több sört adott el az idei első félévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban – ezekkel és sok más érdekes témával várja Önöket Szűcs Péter!
-
11:05
-
13:05
-
14:35
-
15:05
M2M Zóna
A Vodafone Smart Summer kollekciója azt mutatja be, hogy miként képes a dolgok internete átalakítani a mindennapjainkat. A mintakollekció részeként a fürdőruha, a sapka és az utazótáska is beépített IoT-eszközzel rendelkezik.
-
15:34
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Szalay-Berzeviczy Attila, BÉT egykori elnöke, a 2024-es Budapesti Olimpiai Pályázat Nagykövete. A riporter Lakatos László.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
A Fintech Világában egy magyar cég sikertörténetéről volt szó. A Cardinal a digitális vállalati bankolás megkerülhetetlen szereplőjévé vált több mint három évtizedes múltja alatt.
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
A Fintech Világában egy magyar cég sikertörténetéről volt szó. A Cardinal a digitális vállalati bankolás megkerülhetetlen szereplőjévé vált több mint három évtizedes múltja alatt. -
Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
Most bizonyosodott be a háztartási napelemfelhasználók számára, hogy jó döntést hoztak, amikor a felszerelés mellett döntöttek – mondta a Trend FM-nek Szabó M. István energetikai szakújságíró. -
Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
Egy magányos sportból közösségi élmény – ez a célja a 43. Balaton-átúszás ún. Hajrá Hajójának, amelyen keresztül bárki üzenhet a vízben versenyzőknek. -
Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
Sokat változott az elmúlt években az egyetemista lét: a legtöbbjük dolgozik a tanulmányok mellett, jelentős részük főállásban, emiatt kevesebb idejük jut közösségi életre. -
Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
Nem elég csak a jogszabályi feltételeket teljesíteni az Otthon Start programban.