1. 23:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:36

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Az egekben jár a nemteljesítő jelzáloghitelek száma idehaza. Majdnem 144 ezer ilyen hitel van ma, az adósok pedig emellett még 100 ezer személyi hitelszerződéssel is rendelkeznek – derült ki a Magyar Nemzeti Bank felméréséből. Kiszáll az állam az OTP-ből. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 14 millió darab, csaknem 80 milliárd forint piaci értékű OTP-részvényt ad el aukció keretében. Dübörög az európai kötvénypiac. A Raiffeisen Bank elemzője szerint az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programjának várható bővítése és a Fed esetleges decemberi kamatdöntése tovább segítheti ezt a folyamatot. Pállfy Gergelyt úgy véli: a vállalati kötvények ugyanakkor nagyon túladottá váltak, extrém módon túl vannak árazva. Hűtőberendezéseit és a világítást is környezetbarát technológiákra alapozza üzleteiben a CO-OP Hungary Zrt. – mondta a társaság igazgatóságának elnöke. A megállapodást az üzletlánc mellett a Földművelésügyi Minisztérium és a Környezetbarát Termékek Nonprofit Kft. írta alá. Nagyjából 50 milliárd forintos forgalmat bonyolítanak hazánkban a közvetlen értékesítők – mondta a Trend FM-nek a Közvetlen Értékesítők Szövetségének elnöke. Gárdus Péter szerint a világszerte húzóágazattá vált területen a háztartások szükségleteire épülő termékeket értékesítenek a legnagyobb számban. Ezekkel és más témákkal is várja a pénteki Reggeli Monitor hallgatóit a két műsorvezető: Nagy Károly és Sarkadi Szabó Kornél.

  3. 10:06

    Soul History

    Legendás előadók és a valaha készített legjobb dalok. Zenei mérföldkövek a mai könnyűzene alapjaiban. A műsorvezető Rota Francesco.

  4. 12:06
  5. 13:06
  6. 14:06
  7. 15:06
  8. 16:10
  9. 17:05

    A Nap Vendége

    Puskás Tamás színész, rendező, a Centrál Színház igazgatója. A riporter Kristóf Gábor

  10. 18:06

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-12 00:00:00

Lélektér (ismétlés)

2025-07-12 06:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-07-12 07:05:00

iFater (ismétlés)

2025-07-12 11:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-07-12 12:05:00

Zenei válogatás

2025-07-12 13:05:00

Sportérték (ismétlés)

2025-07-12 13:35:00

Zenei válogatás

2025-07-12 14:35:00

Monitor Délután extra

2025-07-12 15:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-07-12 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-12 19:05:00

Friss hírek