1. 00:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 07:05

    Virágzó vidékünk Kristóf Gáborral (ismétlés)

    Ameddig a szem ellát… Igazi alföldi tájról, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből jelentkezünk. A sajátosan szép vidéket a csodálatos Tisza osztja két részre. Jelentős ugyan az ipar is, de inkább a mezőgazdaság dominál: nagyon jó minőségűek a földek, jelentős a búza-, a rizs-, a kukorica-,és a napraforgótermesztés, valamint a sertés-, juh-, szarvasmarhatenyésztés. Sok történelmi emléket is őriz a megye… Fejleszteni való persze itt is van bőven: a megvalósult projektekről és a tervekről is beszélgettünk Dr. Barancsi Ágnessel, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megyei referensével. A munkaerőgondok megoldását segíthetik a szociális gazdaságok is – mondja Dr. Nagyné Varga Ilona, a megyei Esély Szociális Közalapítvány igazgatója. A gyönyörűen felújított (és családiasan berendezett) tiszaszentimrei református templomban várt bennünket Fodor Gusztáv lelkész, akitől megtudhattuk: miért van szőnyeg, kárpitozott padsorok, légkondicionálás és baba-mama szoba a templomban – és az egyedülálló egyházitégla-gyűjtemény…

  3. 07:35

    Reggeli Piac Szántai Erzsébettel

    A Gazdasági Rádió zenés riportválogatása az elmúlt hét legemlékezetesebb, interjúiból. A kellemes időtöltést jó zenékkel, színes bulvárhírekkel kísért aktualitások, érdekes adatok, elemzői vélemények sokasága garantálja. Ha lemaradt, pótolhatja szombaton és vasárnap délelőtt a Reggeli Piaccal!

  4. 11:05

    Szenzor Khell Bogdánnal és Bodnár Csabával (ismétlés)

    Készülékújdonságok a Szenzorban: a héten bejelentett LG G3 az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb prémium okostelefonja, úgyhogy ugyanúgy megéri beszélni róla, ahogy szót kell ejteni a Nokia Lumia 630-ról is, amely elérhető árának és kellemes tudásának köszönhetően szintén slágertermék lehet. Mivel a finnek eszközén debütál a Windows Phone operációs rendszer 8.1-es verziója, annak bemutatása sem marad ki a Szenzorból, mely természetesen ezúttal is a hét friss eseményeinek áttekintésével indul majd.

  5. 12:05
  6. 15:05
  7. 15:35

    Ingatlanüzlet Lakatos Lászlóval (ismétlés)

    Bár az utóbbi időben megmozdult a lakáspiac, az építési telkek iránt szinte nincs érdeklődés. Túl drágák a telkek, túl olcsók a családi házak, vagy továbbra sem hiteleznek a bankok, esetleg mindhárom tényező közrejátszik abban, hogy szinte a nullával egyenlő Magyarországon az építési kedv? A következő percekben erről kérdezem a szakértőt, de előtte az első idei nyíltpiaci iroda-tranzakcióról lesz szó.

  8. 16:05
  9. 16:35
  10. 17:35
  11. 18:05

    A Nap Vendége (ismétlés)

    Az elmúlt hónapokban két választási kapmány volt. Szakemberek ezt tartják a kommunikációs műfaj csúcsának. Mit lehet ellesni a pártok csatározásiból, lehet-e céges szinten profitálni a most látott kommunikációs technikákból? Erről beszélgetek Kuna Tiborral, a Young&Partners ügyvezető igazgatójával. A riporter Komáromi Balázs.

  12. 19:05

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2024-04-18 00:05:00

Egészségkód

2024-04-18 11:05:00

Monitor

2024-04-18 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2024-04-18 13:35:00

Reggeli Monitor extra

2024-04-18 14:05:00

Zenei válogatás

2024-04-18 14:35:00

iFater

2024-04-18 15:05:00

A Nap Vendége

2024-04-18 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2024-04-18 19:05:00

  • Megtorpant a luxusóriás

    Az első negyedévben 2 százalékkal csökkent az LVMH Moet Hennessy Louis Voutton árbevétele.

Friss hírek

  • Megtorpant a luxusóriás

    Az első negyedévben 2 százalékkal csökkent az LVMH Moet Hennessy Louis Voutton árbevétele.
  • Veszélyesen trükköznek a robogósok az utakon

    A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
  • Olimpiai sorsolás: a női csapat könnyebb, a férfiak nehezebb csoportba kerültek

    Chema Rodríguez szövetségi kapitány férfi együttese július 27-én Egyiptom ellen kezdi meg a tornát, míg a női együttesünk a nyitóünnepség előtt július 25-én a címvédő francia válogatott ellen vívja első mérkőzését az olimpiai játékokon.
  • Az 5G-re is rálicitál az új 5.5G

    Az új alkalmazások megjelenése és a növekvő adatterhelés miatt a mobilhálózatok reakció idejét növelni kell, ezt szolgálja az új 5.5G, amely egyelőre csak néhány országban, szigetszerűen működik.
  • 75 éve nem látott ilyen ítéletidőt Dubaj

    Már halálos áldozata is van a dubaji heves esőzéseknek. A közel-keleti országban kedden több mint másfél évnyi csapadék esett le egyszerre, a 25 centis vízmennyiségre 75 év óta nem volt példa.